Mobil kommunikáció

Motorola napok '98

Mobil kártyapénz

Idéna Motorola a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartotta meg a már hagyományosnak mondható találkozóját, a Motorola Napokat. A kétnapos rendezvény egyik legérdekesebb &endash; és a fantáziát legjobban megmozgató &endash; elôadását Trevor Crotch Harvey, a Motorola smartcard üzletágának európai, közel-keleti és afrikai regionális igazgatója tartotta. Nemrég ugyanebben a témában sajtótájékoztatót is tartott a cég. Most a két rendezvény alapján mutatjuk be az elôadók által vázolt nem is túl távoli jövôt.

Azt már mindannyian megszoktuk, hogy a rádiótelefonok szerves tartozéka az a kis kártya, melyet SIM kártyának nevezünk, és ami nélkül a készülék „eszét veszti", hiszen ez a kártya tartalmaz minden információt az elôfizetôre, a hívószámra és az igénybe vehetô szolgáltatásokra vonatkozóan. A Motorola legújabb StarTAC készüléke azonban a SIM kártyán kívül még egy intelligens kártyát tud fogadni, melynek segítségével új lehetôségek nyílnak meg a készülék használója elôtt. Ez a jócskán felokosított készülék a SmartCard Phone névre hallgat, minthogy a SIM kártya mellett még egy smartcardot, egy programozható chippel ellátott mûanyag lapocskát is tud kezelni.

Tisztázzuk elôször is, hogy mi a SmartCard &endash; magyarul az intelligens kártya &endash; és mire jó. Elsô pillantásra azt hihetnénk, hogy egy közönséges telefonkártyával van dolgunk, azonban a különbség jelentôs. Míg a telefonkártya csak egy igen primitív elektronikát tartalmaz &endash; lényegében egy egyszer használható memóriatárat &endash;, addig az intelligens kártyában egy teljes számítógép található írható-olvasható memóriával, vezérlô egységgel és a szükséges kommunikációs protokollal. A kártya megfelelô védelmi algoritmusokkal ellátva és PIN-kóddal védve igen sok alkalmazási területen felhasználható. Mára már nem csak kontaktusokkal ellátott SmartCardok léteznek, hanem olyan kártyák is, melyek rádiófrekvenciás úton mûködnek együtt a leolvasó készülékkel, jelentôsen egyszerûsítve és gyorsítva az azonosítást és a tranzakciót.

Az intelligens kártyák egyik legkorábbi használata talán az elektronikus pénztárca volt a hitelkártyák használata helyett. A hitelkártyával való fizetés igen elegáns dolog, azonban &endash; fôként apróbb tételek esetén &endash; idôigényes. A kártyát elfogadó hely ugyanis meg szeretne gyôzôdni arról, hogy a kártya mögött van fedezet, nem hamis vagy lopott és ehhez kontaktusba kell lépnie a kártyát kibocsátó bankkal. Ezenkívül a fizetést az ügyfélnek aláírásával is hitelesítenie kell, nehogy például 6 dollár helyett 60000 dollárt emeljenek le a számláról. Egy ilyen mûveleti sor egy videomagnó vagy egy öltöny vásárlásakor nem okoz fennakadást, de például a metró bejáratánál vagy újságvásárláskor szinte kivitelezhetetlen. Ezen segít az elektronikus pénztárca.

Az elektronikus pénztárca egy olyan smart kártya, melyet készpénz befizetése ellenében vagy a folyószámlánk terhére adott összeggel &endash; például húszezer forinttal &endash; feltöltenek és az összeget maga a kártya tárolja. Fizetéskor ez az összeg csökken a kártya memóriájában anélkül, hogy ellenôrizni kellene a hitelképességet, hiszen azt a kártya maga igazolja. A fizetéskor mindkét fél kockázata minimális, tehát nem kell aláírás sem, mert a kártyáról pénzt leemelô elfogadóhely nem végez tranzakciót a folyószámlán.

Az elektronikus pénztárca szükség esetén újratölthetô. Kiválóan alkalmas mindennapi vásárlások &endash; például tankolás, bevásárlás, jegyvétel és a többi &endash; lebonyolítására és nem kell a hitelkártya összkomfortosabb, de idôigényesebb használatához folyamodni. Erre az eszközre építette új elképzeléseit a Motorola, mikor alkalmassá tette a StarTAC készüléket egy univerzális SmartCard befogadására is.

A mobilkészülék és az intelligens kártya együttes lehetôségei óriásiak. Nem kell a kártya feltöltéséhez bemenni a bankba, hanem az megtehetô a készülék segítségével is. A számlavezetô bankot fel kell hívni, megadni az azonosító kódunkat és már lehet is feltölteni a kártyát a megadott összeggel. Az intelligens kártya azonban ennél is okosabb: miután feltöltöttük pénzzel, a következô telefonhívást az Operaházba indíthatjuk, az esti elôadásra két jegyet rendelve. A pénztár az ellenértéket leveszi a kártyáról, de rögtön elhelyezi rajta a két jegyet is elektronikusan. Este nincs más dolgunk, csak a kártyát elhúzni a bejáratnál lévô leolvasó elôtt, és a jegyszedô hölgy máris széles mosollyal kísér bennünket a helyünkre. Ugyanilyen módon repülô- vagy vonatjegyet is rendelhet az autójából a mindig elfoglalt üzletember.

SmartCard piaci elôrejelzés 2000-re

(Piaci értékben, millió angol fontban)

1995.

2000.

Telefonkártya

200

400

Árusító automaták

20

80

Kereskedelem

20

40

Banki szolgáltatások

80

900

GSM

200

300

Szállítás

30

500

Személyazonosítás

40

700

Egészségügy

100

650

Fizetô-tv

30

300

Egyéb

40

600

Az intelligens kártyák száma mobilkészülék nélkül is folyamatosan nô, hiszen a bankok, a kereskedelmi láncok, a tömegközlekedés felismerte a megoldás elônyeit. Mint Crotch Harvey elmondta, csak Hongkongban 5 millió kártyát használnak a városban hasonló célokra. 40 millió smart kártyát használnak Németországban, 25 milliót Franciaországban és 15 milliót Hollandiában. Ennek hatására sok területen egyszerûsödött a pénzkezelés és drasztikusan csökkent a csalások száma is. A Datamonitor felmérése szerint a világszerte kibocsátott kártyák száma a következô öt év során 221 százalékkal növekedik és eléri a 4 milliárd darabot.

A jövô persze ennél is összetettebb. Az egyre inkább fellendülô Internet-kereskedelem és a smart kártyák összekapcsolása, valamint a mobilkészülék lehetôségei azt vetítik elôre, hogy egy Budapest&endash;Debrecen utazás alatt kényelmesen elintézhetjük bevásárlásainkat az Internettel kommunikáló, s intelligens kártya fogadására alkalmas készülékünkkel. Ehhez azonban nagyon lényeges, hogy az intelligens kártyát kezelô protokollok egységesek, szabványosak legyenek szerte a világon. Ez csak ritkán szokott világméretekben sikerülni, de az idén megszületett WAP Fórum (Wireless Application Protocol &endash; vezeték nélküli alkalmazások együttmûködési algoritmusa) talán garanciát jelent arra, hogy ebben a tárgykörben egységes szabványok szülessenek.

 

SmartCard történelem

1969. Jurgen Dethloff felveti a SmartCard gondolatát.

1970. Kunitaga Arimura professzor szabadalmaztatja a SmartCard gondolatát, de csak Japánban.

1974. Roland Moreno világméretû szabadalmat nyújt be a SmartCard megvalósítására.

1979. A Motorola megtervezi elsô SmartCard mikroprocesszorát.

1982. A Motorola Skóciában SmartCard gyárat létesít.

1985. Franciaországban SmartCard-ot használnak telefonkártyaként.

1987. Franciaországban kísérletileg banki használatban kipróbálják a smart kártyát.

1997. A Motorola bejelenti a Világméretû SmartCard Divízió létrejöttét.

hátra, tartalom, honlap


Félmillió Westel 900-as elôfizetô

Öt sikerév után

Két ünnep volt októberben a Westel 900 GSM életében, amelyek szerencsésen egybeestek. Egyrészt ötéves lett a vállalat, másrészt elôfizetôik száma elérte az 500 ezret. Ez a kerek számon túl talán annyiban különleges esemény, hogy alig múlt fél éve, amikor a szolgáltató 400 ezredik elôfizetôjét köszöntötte. A vállalkozás kereskedelmi szolgáltatása indulásakor, 1994 tavaszán még arra számított, hogy ezt az elôfizetôi számot az ezredforduló után éri el. Az ünnep egy szerencsés elôfizetô számára is ünneppé vált egy ajándéksorsolás révén.

A boldog nyertest az ország különbözô pontjain lényegében egy idôben szerzôdést kötô 21 új elôfizetô közül sorsolták ki. Oláh Edina budapesti lakosnak kedvezett a szerencse, ô egy palmtop kézi számítógépet, az Ericsson MC 16-ost, egy infravörös - vezeték nélküli - átvitelt biztosító Ericsson SH 888 mobiltelefont, illetve Westel 900-as elôfizetôi kártyát kapott ajándékba, ami hang-, adat- és faxátvitel mellett Internet-hozzáférést is lehetôvé tesz.

A félmilliomodik elôfizetôt köszöntô sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy üzembe helyezték a cég ötödik budapesti kapcsolóközpontját, ami 15 milliárd forintos idei kapacitásnövelô és minôségfejlesztô beruházásaik egyik jelentôs állomása.

A banki szolgáltatások és a távközlés házasságának jegyében az OTP telebank szolgáltatását hozzáférhetôvé teszik a Westel 900 elôfizetôi számára. Ez azt jelenti, hogy a mobilkészülékekrôl banki információ kérése, folyószámla-lekérdezés válik lehetôvé. Az OTP és a távközlési cég kedvezményt kíván adni azon közös ügyfeleiknek, akik folyószámláikról egyenlítik ki a Westelnél keletkezô számlájukat.

Az ötödik születésnap új szolgáltatásokat és további kedvezményeket is hozott a westel kilencszázasoknak. Egyrészt bejelentették a kisvállalkozóknak, családi vállalkozásoknak szánt MobilMester csomagot, valamint az SMS szolgáltatás népszerûsítése jegyében ezentúl egy éven át minden elôfizetô havonta 20 alkalommal ingyen küldhet GSM Táviratot.

Nem tétlenkedtek a nemzetközi kapcsolatok terén sem, hiszen a cég roaming partnereinek köre két országgal is bôvült. Az egyik közülük Kanada, ahol a Microcell nevû társasággal kötött szerzôdés értelmében immár ott is saját telefonszámukon hívhatók a 06-30-asok. A másik partnerország egy különlegesség, hiszen a Fidzsi-szigetekrôl van szó. A Vodafone Fidji e távoli egzotikus ország Westel 900 partnere.

Tovább szaporodott a cég hazai kommunikációs partnereinek száma is, ezentúl a Jászkun Krónika nevû újság is tagja sajtóbeli partnerhálózatuknak.

 hátra, tartalom, honlap