MacVáltó


Kellemes gondban az Apple

Mac-ek bérmunkából?

Minden várakozást felülmúlóan keresetté vált az Apple új „csodagépe", az iMac a számítástechnikai cikkek piacán. Azonban a cég gyártó kapacitása nem tud lépést tartani az egyre növekvô vásárlói igényekkel. Az Apple megígérte, hogy a hónap végére orvosolni fogja a problémát. Eugene Sapp, az SCI Systems, a világ legnagyobb bérmunkában gyártó cégének elnöke egy beszédében azt mondta, jó esélyt lát arra, hogy cége az Apple szerzôdéses beszállítójaként részt vegyen az iMac gyártásában. Az ô cége szállít számítógépeket többek között a Compaq és Hewlett-Packard részére is. Az Apple szóvivôje viszont kijelentette, hogy egyenlôre nem áll szándékukban külsô cégeket bevonni a gyártásba.

Az iMac elsô 30 napja

Az iMac iránti hatalmas érdeklôdés a többi Macintosh gépnek is hasznára vált, a cég eladásai több, mint 20 százalékkal, a piac növekedési ütemét meghaladóan nôttek a júliusi eredményhez képest. Egyes pénzügyi szakértôk elôrejelzései szerint a következô negyedév végére az értékesítés akár a 450 ezer darabot is elérheti. Így az iMac lehet az Apple eddigi legsikeresebben piacra bevezett terméke. Amennyiben pedig az eladások a becslések szerinti szinten stabilizálódnak, az IDC szerint a cég visszakerülhet a világ elsô öt PC-gyártója közé. A szeptember 30-án záródott negyedik pénzügyi negyedévben az elôzetes becsült adatok szerint az Apple 66 millió dollár körüli profitot könyvelhetett el. Az Apple utoljára 1995-ben tudott nyereséges évet zárni, azonban 1996-ban és 1997-ben 1,8 milliárd dollárt veszített.

Andy Grove iMac látomása

Az Intel elnöke, Andy Grove, aki a Bill Gates vezette Microsofttal együtt a Wintel PC ipari szabvány kifejlesztôje, a számítástechnika jövôjét egy Macintosh, az iMac formájában képzeli el. A Time-nak adott exkluzív interjújában Grove kijelentette, hogy szerinte az információtechnológiai ipar leszállóágban van, belépett a „Halál Völgyébe" (sic!) és ebben az idôszakban úgy a szereplôk, mint a technológia és az eszközök is meg fognak változni.

És milyen lesz a jövô komputere? „Majdnem olyan, mint az Apple új iMac-je. Az iMac a többségét megtestesíti mindannak, amirôl beszéltem." &endash; mondta Grove. „Az Apple tettei olykor felvillanyoznak minket, a többi piaci szereplôt. Amit mi nem tudtunk megtenni, az Apple képes volt rá."

Az iMac díja

A C/net, a világ egyik legnagyobb online internetes hírszolgálata az iMac-nek ítélte oda „Az 1998-as év leginnovatívabb terméke" díjat. Az iMac sikere valójában abból is eredhet, hogy emberközelbe hozza, laikus tömegek számára is közérthetôvé, könnyen használhatóvá teszi a korábban misztifikált számítástechnikát. Ez az, amit Billy bácsi jelenlegi, nemritkán összegányolt programjaival a Wintel PC-ken lehetetlen leutánozni.

(b-j)

honlap, tartalom, vissza, elôre