Mobil kommunikáció


Mobilszolgáltatói tarifák

Reálértékben csökkenés

Jó egy éve nem változtatta árait a Pannon GSM, és az ügyfélszolgálattól szerzett információk alapján a közeljövôben sem fog díjat emelni. Jelentôs kedvezményeket eredményezett, hogy februártól megváltozott a csúcsidôszak idôtartama, és már este hattól csúcsidôn kívüli díjakért lehet beszélgetni. Ez a változás különösen a Praktikum elôfizetôknek kedvezô, mert nekik így több órával lett hosszabb a csúcsidôn kívüli idôszak. Tavaly októberben vezették be a másodperc alapú számlázást, igaz, ezzel egy idôben megszûnt a hívások elsô 3 másodpercének ingyenessége.

A másik újdonság, amivel még megtakarításokat lehet elérni, a PannonTeam csomag. Ennek lényege, hogy egy elôfizetôi csoport vagy akár csak két ember, aki ezt megrendeli, olcsóbban beszélgethet egymással. Ezáltal akár 66 százalékos megtakarítást is el lehet érni az ezen a csoporton belül folytatott hívások költségében.

A Praktikum Student csomag is megváltozott, a diákok számára kínált, feltölthetô kártyás csomag igen kedvezô készülékvásárlási ajánlattal együtt mostantól nem a Praktikum Privát, hanem a Praktikum Pro díjaival azonos kártyát tartalmaz, ami azt jelenti, hogy csúcsidôben is 56 Ft-ért telefonálhatnak a tanulók. (Ez a kártya is egy évig érvényes.)

A többi mobilszolgáltatóhoz hasonlóan év végén a Pannon GSM is akciót hirdetett az SMS-küldés szerelmeseinek. Akik sok rövid szöveges üzenetet küldenek, 2000 forintért cserébe olcsóbban küldhetnek idén 2000 db SMS-t.

A Westel 900 idén szintén nem emeli árait. Sôt, a havidíjak még csökkentek is - például a Szervusz havi díja bruttó 2875-rôl 2500-ra. Tavaly a Westel 900 is meghosszabbította a prepaid Domino csomagjának elérhetôségi idejét 333 napra, és Domino SMS díjcsomagot is ajánlanak, kedvezôbb SMS küldési díjjal. A Westel 900-nál is beköszöntött 2000-re a másodperc-alapú díjszámlálás, de ez csak az elsô fél perc után jelent megtakarítást, mivel a 30 másodpercnél rövidebb hívásokért fél perc díját kell kifizetni. A 3 mp-nél rövidebb hívások ingyenessége viszont megmaradt. Az internetezôk legnagyobb örömére a Westel 900-nál január 1-tôl minden elôfizetô számára havidíj és belépési költség nélkül elérhetôk a fax és data szolgáltatások, méghozzá kedvezôbb Internet-percdíjjal.

A Vodafone piacra lépésekor könnyebb helyzetben volt, egybôl bevezette a másodperc alapú számlázást, és természetesen nem emelte díjait az év elején (lévén hogy még csak egy hónapja szolgáltat). A Vodafone-nál csak a 4. mp-tôl kezdve számlázzák a hívásokat. A többi GSM szolgáltatóhoz hasonlóan lehetôvé tették a kedvezôbb tarifájú nemzetközi beszélgetést IP alapon. Szintén kirukkoltak SMS akciókkal, az új VitaMax elôfizetôk havi 50 SMS-t küldhetnek ingyen március végéig, a VodaFlex, VodaMax, VodaLux elôfizetôk pedig korlátlan számú SMS-t küldhetnek ingyen ez idô alatt.

A Westel 0660-nál a 6 másodpercnél rövidebb hívások díjmentesek, ellenben ezután az elsô percet mindenképpen ki kell fizetni, és utána pedig fél percenként számláznak. Idén itt is megváltozott, azaz rövidült a csúcsidô, aminek délután 5-kor már vége van. A percdíjak csak minimális mértékben változtak. A 0660-as hálózatban 2000-ben már nincs belépési díj! Újdonság a hálózaton, hogy decembertôl már lehet SMS-t küldeni, a GSM hálózatokéhoz hasonló feltételek mellett.

A részletes díjak iránt érdeklôdôknek érdemes az egyes szolgáltatók weboldalain tájékozódni, vagy pedig megnézni a mobil.hix.com-on található teljes körû "Nagy Tarifatáblázat"-ot .

É. T.


Készenléti rádiórendszerek

A Tetrapol is versenybe száll?

Már hosszabb ideje figyelemmel kíséri lapunk a földi nyalábolt rádiórendszerek terén megjelenô technológiai újdonságokat valamint az érdekesen alakuló európai helyzetképet (Modem Kor 97. november, 98. június, 98. szeptember, 99. április). A Tetrapol kezdeti elterjedése megállni látszott az ETSI által kidolgozott TETRA szabvány elfogadásakor, majd úgy tûnt, a kérdés le is kerül a napirendrôl, mikor Karl Heinz Rosenbrock, az ETSI elnöke nyilatkozatott adott ki, melyben egyértelmûsítette, hogy az ETSI egyetlen készenléti rendszert szabványosított és az a TETRA. Azóta azonban eltelt egy újabb év, s miközben a TETRA átütô sikere még mindig várat magára, a Tetrapol rendszer további térnyerésre törekszik. Január közepén a Matra Nortel Communications a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesülettel közösen rendezett szimpóziumot Budapesten a Tetrapol technológia megismertetésére, melyen azt is bejelentették: mûködô pilot projektet telepítenek a Belügyminisztériummal együttmûködve a rendszer gyakorlati tesztelése céljából. A következôkben a szimpóziumról adunk összefoglalót.

Bevezetôként Bölcskei Imre, a KHVM helyettes államtitkára köszöntötte a vendégeket, a francia Belügyminisztérium és a követség képviselôit, valamint a Matra Nortel céget. Mint elmondta, a kormányzat már közel három éve foglalkozik a kormányzati és polgári készenléti rendszer meghonosításának gondolatával, s ebben az évben megérett a helyzet, hogy döntés szülessen ebben a kérdésben. Az már nyilvánvaló, hogy szükség van ilyen rendszerre és annak speciális igényeket is ki kell tudni elégítenie. Hogy melyik rendszer, melyik szállító tudja ezeket az igényeket kielégíteni, ahhoz alaposabban meg kell ismerni mindegyik megoldást és erre ez a rendezvény is egy jó alkalom. Bölcskei hangsúlyozta, hogy az Európai Unión belül mind a két rendszer támogatott, tehát nincs eleve eldöntve, hogy melyiket kell választani.

A céget a Matra Nortel kiviteli igazgatója mutatta be. A Matra Nortel Communications az EADS csoport és a Nortel Networks leányvállalata. A még kevéssé ismert nevû EADS (European Aeronautic, Defense and Space Company) 1999 októberében jött létre a DaimlerChrysler csoporthoz tartozó DASA és az Aerospatiale Matra egyesülésével. Az így létrejött cég Európa legnagyobb repülôgépipari és ûrtechnikai vállalata lesz, mely 2000 elsô felében kezdi meg mûködését. A kanadai távközlési vállalat, a Nortel Networks neve már ismerôsebben cseng. A Matra Nortel Communications ennek a két cégnek a tulajdona 50-50 százalékban.

Laurent Delpierre kereskedelmi képviselô ezután a Tetrapol elterjedtségét mutatta be. Mint elmondta, már összesen 31 Tetrapol hálózat él a világ 18 országában, s ezek egy részében a szolgáltatás országos hatókörû, míg az esetek másik részében kisebb kiterjedésû, lokális hálózatokról van szó. Nemzeti hálózatot mûködtet Svájc, Csehország, Szlovákia, Románia és Quatar, de a mexikói kormány is országos hálózatra adott megrendelést és a francia csendôrség hálózata is rövidesen országossá válik. A többi hálózat tipikusan egy várost vagy repülôteret, ipari körzetet lát el szolgáltatással. A Tetrapol rendszerek által lefedett 600 ezer négyzetkilométer összterületen mintegy 700 ezer felhasználót látnak el. Az elsô mûködô hálózat a Rubis, a francia csendôrség hálózata volt, mely 1992-ben kezdte meg mûködését és ma már 430 bázisállomással és 34 ezer készülékkel 90 ezer felhasználót szolgál ki.

Nagy érdeklôdés kísérte a Tetrapol Fórum elnöke, Hubert Azémard elôadását, aki nem csak a Matra Nortel, hanem az összes gyártó és felhasználó érdekeit képviseli. Azémard tulajdonképpen két csoportot, a Tetrapol felhasználói klubot és a Tetrapol Fórumot, a gyártók tömörülését is képviseli. A felhasználói klubba mindazok a szervezetek beletartoznak, akiknél Tetrapol hálózat mûködik. Ezek tipikusan belügyi, katonai jellegûek vagy nagyobb repülôterek, tengerészeti bázisok, ipartelepek kommunikációját biztosítják, mint például a frankfurti repülôtér, a touloni, a hamburgi kikötô, az Audi, a BMW gyártelepe. A Tetrapol Fórumba már 35 gyártó lépett be, köztük a Nortel Matra mellett olyan cégek, mint az Alcatel, az Ascom, a Dasa, a Sagem, a Siemens vagy a Schlumberger.

Azémard ezután részletesen foglalkozott a Tetrapol és az Európai Unió viszonyával, ami érthetô módon kulcskérdés a rendszer versenyképessége szempontjából. Elsôként azt az 1999. április 28-i schengeni határozatot ismertette, mely kimondja, hogy mivel a schengeni államok egy része a Tetrapol, más része a TETRA mellett kötelezte el magát, továbbá az Európa Unióhoz csatlakozni kívánó jelölt országok közül többen szintén a Tetrapol-t választották, ezért a 380-400 MHz-es frekvenciasávban a TETRÁ-t és a Tetrapol-t fogják használni, s meg kell oldani a két rendszer közötti interoperabilitást is. Ugyancsak ismertette az elnök az Európai Bizottság állásfoglalását az európai közbeszerzésekkel kapcsolatban, itt ugyanis a Tetrapol Fórum panaszt emelt az ellen az érv ellen, hogy a rendszert közbeszerzési eljárás során nem szabad választani, mert nem ETSI szabvány szerinti rendszerrôl van szó.

Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a szabványok nem kötelezôek, hanem önkéntes jellegûek, a szabványra való hivatkozás csak közös mérce. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az európai szabványok alapján gyártott termékekkel ekvivalens termékeket és szolgáltatásokat ki kell zárni a választható körbôl. Aki az ekvivalens termékeket mégis kizárja a pályázatokon figyelembe vehetô rendszerek közül, az a Római Szerzôdés 28. és 49. cikkét és az EU Közbeszerzési Irányelvét sérti meg cselekedetével.

dr. Bartolits István


Tetrapol Magyarországon

A szimpózium alatt tartott sajtótájékoztató keretében jelentette be a Nortel Matra, hogy a Belügyminisztérium és a Budapesti Mûszaki Egyetem számára heteken belül kísérleti hálózatot telepítenek Budapesten, a Hármashatár-hegyen. Februárban már üzemképes lesz az egy bázisállomásból álló rendszer és ezen kezdik meg a Belügyminisztérium és a BME szakembereinek oktatását.


Európa, a Tetra és a Tetrapol

Szabványok és lobbik

Nem meglepô, ha a fentieket olvasva önkéntelenül felmerül az emberben a kérdés, hogy mivégre dolgoznak ki nagy munkával és anyagi ráfordítással szabványokat az EU-ban, ha azok használata nem kötelezô? A TETRA vagy Tetrapol vitában persze más dolgok is elgondolkodtatóak. Az EU állásfoglalása szerint ugyanis az EU szabványok alapján gyártott termékekkel ekvivalens termékeket és szolgáltatásokat nem szabad kizárni a választható körbôl.

Most már csak azt kellene eldönteni, hogy a Tetrapol ekvivalensnek tekinthetô-e a szabványnak elfogadott TETRÁ-val? Erre bizony már az elfogulatlan szakembereknek sem könnyû egyértelmû választ adni. A két rendszer nevének hasonlósága is félrevezetô lehet, hiszen a korábbi fejlesztésû Tetrapol mûszakilag-technológiailag a TETRÁ-tól eltérô rendszer, bár kétségtelen, hogy funkcionális céljai és a használt frekvenciasáv a szabványéval azonosak. A Tetrapol melletti egyik leggyakoribb, legfôbb érv az olcsóbb kiépítés, mivel kevesebb bázisállomásra van szükség hozzá - talán ennek is tudható be, hogy a fejlesztô-gyártó, döntô többségében francia és német cégeknek - lejtô hazai pálya"mellett a Tetrapol elsôsorban az EU-ba igyekvô "szegény" országokban tud sikereket elérni (lásd Csehország, Szlovákia, Románia).

Az olcsóbb felépítés megítélése sem egyértelmû, elég, ha arra utalunk, hogy például az NMT rendszer kiépítése is jóval olcsóbb, mint a GSM-é, ettôl még azonban senkinek sem jut eszébe azt állítani, hogy az NMT a GSM-mel ekvivalens szolgáltatás...

A fentiek mellett további, a TETRA mellett szóló érv az is, hogy a civil készenléti rádiórendszerû szolgáltatásokra már több cég is rendelkezik a HIF-tôl elvi szolgáltatási engedéllyel. A TETRA frekvenciasáv felszabadulásától számított körülbelül három és fél hónap múlva megtartható a szolgáltatás nyújtásához szükséges frekvencia árverése. A civil TETRA kiépülésével további racionális érvek szólnak amellett, hogy a kormányzati készenléti rendszerek terén is a TETRA mellett célszerû dönteni, nem pedig egy olyan rendszer mellett, amelynek a TETRÁ-val mint szabvánnyal való ekvivalenssége - olcsóbbság ide vagy oda - finoman fogalmazva bizonytalan.

Budai János


GPRS Magyarországon!

A hazai mobil távközlés történetének igen fontos állomásához érkezett a napokban a Westel 900 Rt. és hálózati stratégiai partnere, az Ericsson Magyarország Kft. A múlt hét végén megtörtént az elsô GPRS (General Packet Radio Service) teszthívás. Ezzel a Westel 900 megkezdte az Ericsson nagy sebességû vezeték nélküli adatátviteli rendszerének tesztelését.

A GPRS - hasonlóan az internethez - csomagkapcsolt adatátvitelt kínál a felhasználóknak, azaz egyetlen csatornán több elôfizetô is osztozhat egyidejûleg. A GPRS a távközlés és az informatika konvergenciájának fontos állomása, használata forradalmasítja a mobil készülékekrôl történô adatátvitelt.

A GPRS segítségével a felhasználók számára lehetôvé válik a szolgáltatóhoz való állandó bejelentkezés és folyamatos on-line Internet kapcsolat. Minden megoldás nyílt szabványú interfészen alapul, így többszállítós környezetben, más beszállítók termékeivel együtt is alkalmazható. A GPRS nagy lökést adhat a WAP szolgáltatások terjedéséhez, hiszen megsokszorozza annak elérési sebességét.


Mobil adatátviteli tendenciák IV.rész.

WAP piaci körkép

Múlt év végi számunkban bemutattuk a WAP hozzáférés technikai alapjait és azt az egyszerûsített nyelvet, mely a mobil Internet elérés hatékony formáját képes biztosítani. Egy szolgáltatás, egy új hozzáférési filozófia sikere azonban nem csak ezen múlik. Erre igen jó példa volt az ISDN története, ahol hiába volt kész a specifikáció, hosszú ideig nem voltak berendezésgyártók, szolgáltatók, akik üzletet láttak volna a szolgálat elterjesztésében. Hogy miért? A válasz egyszerû. Nem voltak olyan alkalmazási példák, felhasználási lehetôségek, melyek valóban arra indították volna az elôfizetôk nagyobb csoportjait, hogy az ISDN mellett döntsenek. Minden újdonság elterjesztéséhez szükség van olyan alkalmazástechnikai példákra, melyek ôszintén meggyôzik az elôfizetôt a megoldás elônyeirôl, hatékonyságáról.

A Wap terjedésének kulcsa a tartalomszolgáltató ipar felfutása

A WAP esetében azt hihetnénk, szerencsés a helyzet, hiszen a protokoll segítségével elérhetô az Internet, s ez önmagában akkora mennyiségû alkalmazástechnikai példát mutat, ami kellô vonzerôt jelent a piac számára. A valóság azonban nem ilyen egyszerû. A kis kijelzô, a korlátozott letöltési sebesség, a hozzáférés viszonylag magas költsége teljesen más alkalmazást, sokkal hatékonyabban strukturált tartalmat igényel, mint a telefonvonalon csatlakozó PC esetében. A WAP elterjedésének a kulcsa tehát a mikroböngészôvel felszerelt mobilkészülékek kifejlesztésén túl a mögöttes tartalomszolgáltató ipar kialakulásában, felfutásában rejlik. Áttörés ezen a téren viszont csak akkor következik be, ha a leendô tartalomszolgáltatók biztosítottnak látják a keresletet a mobil Internet elérés iránt.

Ebbôl a látszólagos csapdából igen hamar sikerült kiutat találnia a mobil társadalomnak. A novemberi barcelonai WAP Kongresszus elôtt két hónappal még csak egy tucat tartalomszolgáltatót tartott nyilván a WAP Fórum. Ez a szám október közepére 70-re, november elejére pedig 200-ra emelkedett. A kongresszus nyitónapján, november 16-án már több, mint 300 tartalomszolgáltatót regisztráltak. Mi okozta ezt a hirtelen változást, mitôl szaporodtak el szinte varázsütésre a tartalomszolgáltatók? A válasz egyszerû: amikor a WAP protokoll elérte azt a szintet, hogy alkalmassá vált a szolgáltatás megbízható ellátására, a mobil szolgáltatók egymás után magukra vállalták a tartalom elôállítását. A sajátos lépéssel sikerült kitörniük a csapdából: most már egyre több független tartalomszolgáltató jelenik meg a piacon a legkülönbözôbb alkalmazásokat kínálva.

A CNN az elsôk között volt, akik WAP platformon is lehetôvé tették a hírek rövid, tömör lehívását, de most már a VISA és a MASTERCARD is elérhetô WAP segítségével. Az Internet kereskedelem egyik vezetô cége, az Amazon.com is lehetôvé tette a WAP alapú hozzáférést a katalógusaihoz, s ezzel megvetette a mobil on-line kereskedelem alapjait. Különösen érdekes a Yellow Pages megoldása, mely már arra is képes, hogy érzékelje, honnan érkezett a hívás és az ottani régió információit juttatja el a mobil készülékre.

A mobil internet piacon Európáé a vezetô szerep

Chuck Parrish, a WAP Fórum alelnöke már ennek a felfutó ívnek az eredményeirôl számolt be a több, mint 600 delegáltnak. A WAP protokoll 1.1 verziójának megjelenésével megindultak a különbözô pre-WAP és valódi WAP szolgáltatások. Az európai szolgáltatók élen jártak a pilot projektek létrehozásában, bár már megjelentek az amerikai szolgáltatók is a palettán. Úgy tûnik, hogy az Oracle elnökének, Larry Ellisonnak a genfi Telecom '99-en tett kissé keserû megjegyzése, hogy a mobil Internet piacon Európa fogja játszani a vezetô szerepet, s Amerika mintegy két éves hátrányba kerül, igaznak bizonyul. A Chuck Parrish által felsorolt mintegy 40 szolgáltató kétharmada európai. Ízelítôül néhány név az ismertebbek közül: KPN Telecom, Sonera, SFR, Telia, BT Cellnet, Swisscom, Mannesmann Mobilfunk, Airtel, Telefónica, Omnitel, NTT DoCoMo, IDO, DDI, J-phone, AT&T, Sprint, Bell Mobility, GTE. Az elôkelô listához azóta már február elsejével a Westel 900 is csatlakozott (lásd keretes írásunkat).

Az informatikai gyártók is látnak benne fantáziát

Ugyancsak nagy elôrelépés tapasztalható az infrastruktúra és a készülékgyártók frontján. Már a WAP kongresszuson is négy szállító - az Alcatel, az Ericsson, a Motorola és a Nokia - tartott élô bemutatót, de a WAP Fórumhoz már 25 készülékgyártó csatlakozott, s közülük sokan az utolsó fázisában vannak a fejlesztésnek. Olyan nevek találhatók a listában, mint pl. a Bosch, a Mitsubishi, a NEC, a Panasonic, a Philips, a Schlumberger, a Samsung, a Telit, a Toshiba.

Ez elég csattanós válasz John W. Strand kongresszuson tett kirohanására, aki szerint a távközlési világ megint reklámoz valamit, amihez nincsenek meg a termékoldali feltételek. A WAP Fórum alelnöke az infrastruktúra gyártóinak is népes listáját mutatta be, ahol a nagy mobilgyártók - a Nokia, a Motorola és az Ericsson - mellett már színre lépett a SUN, az IBM és a Hewlett-Packard is, ami mutatja, hogy a WAP megjelenése az informatikai piac fantáziáját is megmozdította.

(bartolits)


Wap a Westel 900-nál

2000. február elsejétôl a Westel 900 ügyfelei is beléphetnek a mobil Internet használók egyre szélesedô táborába. A cég mintegy 100 millió forintot invesztált a hazai WAP fejlesztési munkákba. Ennek eredményeként már 1999 ôszén sikeres WAP bemutatót tartottak, s decemberben megkezdték a magyar nyelvû tartalom elôállítását is. A GSM hálózat és a WAP tartalomszolgáltatás közötti interfészt a Motorola WAP átjáró (gateway) biztosítja, mely a Westel 900 hálózatában mutatkozik be a világnak.

A magyar nyelvû WAP-lap Westel 900 információkat, a Megapress 900 híreit, pénzügyi és gazdasági híreket tartalmaz, de természetesen a készülékben lévô mikroböngészô segítségével más hazai és külföldi WAP-lapok is elérhetôk. A Westel most bevezetett megoldása vonalkapcsolt módon csatlakozik a WAP átjáróhoz, s a hagyományos módon felépített kapcsolaton keresztül folyik az adatcsere. Ebbôl következôen a WAP átjárót az összes WAP készülékkel rendelkezô elôfizetôje elérheti a GSM nyújtotta maximálisan 9600 bit/s sebességgel. Az adatátviteli sebességet a GPRS rendszerrel való kiterjesztés után - több idôrés szimultán használatával - akár ennek az ötszörösére is tudják emelni.

A Westel 900 jelenleg két WAP készüléket, a Motorola Timeport p7389-et és a Nokia 7110-et forgalmazza. A szolgáltatás percdíja megegyezik a Westel Internet szolgáltatás díjazásával, azaz csúcsidôben 30 Ft +ÁFA, csúcsidôn kívül 15 Ft+ÁFA, éjszaka pedig 5 Ft+ÁFA percdíjjal lehet átWAPozni a legfrissebb híreket.


Mûholdas rendszerek és kockázataik

Nehézségi erô az ûrben

Egy évtizede bukkant fel a globális távközlési arénában az MSS, mint a mobil mûholdas rendszereket jelölô rövidítés. MSS projektek sokasága tûnt fel a befektetôk elôtt, és napról napra változó reményekkel kecsegtette a pénzüket fialtatni vágyókat. A közvélemény figyelme leginkább az idôben közeli indulást ígérôkre irányul. A Motorola nevével fémjelzett Iridium L.L.C. a korai ötletek után 1992-ben tett elôször javaslatot egy mûholdas mobiltelefon rendszerre. Itt jelent meg olyan kettôs módusú telefon gondolata, ami egyaránt használható földi cellás környezetben és mûholdas telefonként is. Az Iridium idôben és kategóriában is közeli versenytársa a Globalstar projekt. A hasonló elveken alapuló, közepesen alacsony pályán keringô konstelláció szintén a mai mobiltelefonokhoz hasonló második generációs szolgáltatásokat célozta meg. Az 2001-ik év elejével egy harmadik csapat, az ICO is pályázott a mûholdas telefonpiac meghódítására. Ezt a rendszert az Inmarsat dolgozta ki. Az "égi" rendszerek mûszaki megoldásai különböznek. Eltérô magasságú röppályákra épülnek, a kommunikációs protokollok, a hálózat eltérô lehet, a mûholdak száma tíztôl százig terjedô skálán mozog és a globális lefedettséget is más-más módon értelmezik. A kilencvenes évek elején abban viszont még egyetértés volt, hogy ez a szûk piac ki tudja fizetni a projektenkénti 3-4 milliárd dolláros fejlesztési költséget. Ehhez átlagosan 10 millió elôfizetônek kellene használnia egy-egy rendszert.

Versenyben az indulásért

Az Iridium 1998. szeptember 23-ra ígért indulása elôtt néhány nappal a rivális Globalstar kellemetlen helyzetbe került, mivel 12 mûholdja semmisült meg egy kilövés során. Ezt a helyzetet kihasználva az Iridium késleltette a szolgáltatás indítását, de 1998. november 1-én meglepte a nagyközönséget. A meglepetés szó több szempontból is értelmet nyert. Az Iridium újdonság erejével hatott, de a beígért 2-3 dolláros nemzetközi percárak háromszorosát látva szintén gondolkodóba eshettek a vásárlók. A fennmaradt fizetôképes kereslet számára sem készült elegendô a méregdrága telefonokból. Eredményül az 1999. végére várt 600 ezer ügyfélbôl csak 30 ezret sikerült meghódítani. A Globalstar a csaknem egy évvel késôbbi indulásakor (1999. okt. 11.) már tapasztalatokkal felvértezve szállt a ringbe. A 48 mûholdból álló konstrukció már 32 mûhold üzembe helyezésével is mûködni tud. Ez a gazdaságos üzemeltetést mindenképp segítette. A 2-3 dolláros bejelentett nemzetközi telefontarifát is sikerült tartani, és ezer dollár alatt elérhetôk a mobiltelefonok is. Az ICO az indulását 2000-re tervezi. A 12 mûholdból álló viszonylag szerény égi háló ellenére az ICO 4.5 milliárd dolláros költséggel számolt. Ennek oka a rendkívül intelligens, nagy kapacitású és saját tulajdonú földi infrastruktúra. Az ICO komolyan alapoz a földi kommunikációs csatornákra.

Nehézségek

A három MSS elôrejelzései szerint a teljes piac körülbelül 30 millió felhasználót jelent 2005-re. Ez két részbôl tevôdik össze, amit más-más módon kívánnak megcélozni az egyes szolgáltatók. Egyrészt a távoli területeken dolgozókra és utazókra számítanak (olajfúró állomások, tengeri hajózás, sarki kutatók), másrészt alternatívát kívánnak nyújtani a fix és cellás szolgáltatók területein. Az utóbbi azért nehéz, mert az MSS telefonok nem okosabbak cellás társaiknál. A nem lefedett területeken pedig hálóval kell fogni az ügyfeleket. Ezért a versenyképes árak kialakítása, a más rendszerek közötti átjárhatóság, a szolgáltatás minôsége létkérdéssé vált.

Az Iridium 162 országban érhetô el közvetlenül. A tervek szerint a nemzetközi telefon díjakat 3 dollár alatt tartották volna, a disztribútorokat nem sikerült kézben tartani. Az árak az induláskor elszabadultak és 6 dollár felé kúsztak. A Kyocera, aki a telefonok jó részét szállította volna, súlyos veszteségeket okozott a késlekedésével. A szerencsések 3000 dollár felett vásárolhatták meg a készüléket. Az Iridium végül 1999. közepétôl jelentôs változásokon ment keresztül. A cégvezetôi pozíciókban cserék történtek, a cég stratégiát váltott. Júliusban a telefonok ára kevesebb mint felére csökkent, a nemzetközi hívások díját 3 dollár alá korlátozták. A Motorola új, kisebb telefonkészüléket tervez piacra dobni. Az Iridium image kampányai helyett a cég népszerûsítô hadjáratot folytat. Becslések szerint már naponta 1300-zal növekszik az elôfizetôi tábor. A szép híreket beárnyékolja a folyamatban lévô csôdeljárás. Ennek szorítása alatt született az új stratégia, mint utolsó esély a befektetôi bizalom megnyerésére.

A csôdvédelem nem csak az Iridiumot, hanem az ICO-t is beárnyékolja. A két cég szinte egy idôben kérvényezte ezt a fájdalmas segítséget, tavaly augusztusban. Az ICO az Iridium sikertelenségeire panaszkodott, mivel az csökkentette a bizalmat a még éretlen iparágban. Az ICO pontos ütemben halad és 2001 elsô negyedében készen állnak az indulásra. A projekt fô támogatója az Inmarsat, akinek jelenleg 97 országgal van szerzôdése és az MSS piac háromnegyedéhez van jó kapcsolata.

Új szövetségek láthatáron

Az MSS ipar jelenlegi bizonytalanságai a piaci szereplôk közötti szövetségre ösztönöz. Átrendezôdés a projektek tervezési fázisaiban is megfigyelhetô volt. A tendencia folytatódik. Egy késôbb induló MSS terv gazdái, a Teledesic projektet támogató Bill Gates és Craig McCaw, szárnyuk alá kívánják venni az ICO és az Iridium projekteket. A Teledesic jó szándékát komoly pénzügyi támogatással fejezte ki. Mi lehet az oka ennek a jóakaratnak? Már a Globalstar is kijelentette, hogy a másik két versenytársát figyelve, azok hibáin sokat okult. A Teledesic is a tapasztalatok átmentését reméli. Ennél viszont többrôl is szól az üzlet! A Teledesic 2003-ban indulna a futurisztikus elképzeléssel, miszerint 288 mûholdon keresztül multimédia elérést biztosítana elsôsorban a világ PC felhasználóinak. A jelenlegi szerényebb tervek eredményeit látva érthetô az aggodalom. A Teledesic kockázata nagyobb, hiszen 9 milliárd dollárról van szó és a tervezés indítására az iparág nagy nevei már megfogyatkoztak. A Qualcomm és a Loral Space & Communication beállt a Globalstar mellé, a Raytheon, a Lockheed Martin és a Motorola az Iridiumot támogatja. A Hughes Ázsia felé kacsintgat és regionális MSS versenytársaknak szállít. Olyan neves támogatókat kell tehát szerezni, mint a Loral, akik tapasztalattal rendelkeznek a mûholdas piacon. Másrészt olyan partner sem árt, akinek már van ügyfélbázisa hasonló területen. Az ICO támogatásával - az Inmarsaton keresztül - a Teledesic ügyfeleket vásárolhat. Nem említettük még azt a veszélyt, hogy a Teledesic a futurisztikus kategóriában már komoly ellenlábasokra számíthat a Cyberstar (Loral Space) és a SkyBridge (Alcatel) személyében.

Hogy ki fogja ki a szelet a vitorlából, azt a közeli jövô dönti el. Egyelôre az ügyfelek helyett a hírnévre irányul a hajtóvadászat. A Globalstar a befektetôi bizalmat erôsítette sikeres indulásával, ezzel mintegy segítve az MSS projektek haladását. A követendô stratégiára pedig a Teledesic elôrelátása adhat jó példát.

Csepeli Csaba

(A szerzô a Global One munkatársa)


Sikeres évet zárt a Westel 0660

Az elmúlt két hónap számos változást hozott a Westel 0660 háza táján. Szini István más kihívás miatt nem hosszabbította meg vezérigazgatói szerzôdését a vállalatnál, így a tulajdonosok Jécsy Norbert korábbi vezérigazgató-helyettest nevezték ki a megüresedett elsô számú vezetôi posztra.

Mint azt a cég január második felében tartott tájékoztatóján megtudtuk, a 0660 az NMT szolgáltatók körében páratlanul sikeres évet zárt. Egyrészt minden pénzügyi tervet sikerült teljesíteni, ennél is fontosabb azonban, hogy a cég tovább tudta növelni elôfizetôinek számát, amely így már meghaladta a százezret.

Ebben a sikerben minden bizonnyal szerepet játszott a folyamatos mûszaki fejlesztés is. A 0660-as hálózatban a világon elsôként sikerült megoldani, hogy NMT rendszerbôl SMS üzeneteket lehessen GSM elôfizetôknek küldeni és viszont. A 0660 elôfizetôi így már a Westel 900 és a Pannon GSM elôfizetôinek is küldhetnek SMS-t, és hamarosan meglesz az SMS megállapodás a Vodafone-al is.

Az új évben a 0660 is változtatott tarifáin. A legfontosabb két változás, hogy egyrészt megszüntették a belépési díjat, másrészt lerövidítették a csúcsidôszakot, így az csak 8 órától 17 óráig tart.

A tájékoztatón megtudtuk azt is, hogy a 0660 készül az NMT rendszer korszerûbbre cserélésére. Hamarosan megkezdôdik a tesztelése a Qualcomm-Lucent által kidolgozott 450-es sávban mûködô CDMA alapú rendszernek, amely már a 3. generációs rendszerek irányába jelenthet nagy lépést sikeres kísérletek esetén.


Teszteltük: Siemens S25

Új szín a mobilvilágban

Múlt nyáron, C25-ös mobiltelefonjának kedvezô piaci fogadtatása után a Siemens bemutatta az S25-ös kétnormás új készülékét. Ez a high-end kategóriában is kicsinek számít, mivel mindössze 117 mm hosszú, 23,5 mm vastagságú, 47 mm széles és tömege csupán 125 gramm. Az ezüstszürke kivitelben kapható készülék 6 soros kijelzôjét - amelyet a kék, piros és sárga színek segítségével tetszés szerint állíthatunk be - mozgó ábrák segítik, így az S25 menürendszere a bonyolult szolgáltatások ellenére is könnyen kezelhetô.

A technikai leírások szerint optimális esetben akár 200 óra készenléti idôt, vagy 4-5 óra beszélgetési idôt képes biztosítani használójának a standard 650 mAh-es litium-ion akkumulátorral. Az S25-ben megtalálható az összes korszerû GSM technika. A készülékbe beépítették a rezgô hívásjelzést és többféle játékot is. Az S25 képes hagyományos adatátviteli kábelen vagy az IrDA infravörös adatátviteli technológia segítségével számítógépes csatlakozásra, adat illetve faxátvitelre. Mindenképpen megemlítendô a Triple rate beszédkódolási technika, ami igen jó hangminôséget nyújt. Saját magam úgy egy éve vagyok mobil telefon felhasználó és hozzá kell tenni, hogy eddig nagyon meg voltam elégedve az én kis telefonommal.

Bevallom, az S25 kipróbálása után kicsit megváltozott a véleményem. Ez a mobil készülék már küllemében is megragadja az embert. Méretét tekintve kicsi, de nagyon mutatós. Elsôként - azt hiszem sokan bíbelôdünk azzal, hogy milyen hangon szólaljon meg a telefon - a csengôhangot kerestem és meglepetésemre 40 dallam közül választhattam, sôt saját magam komponálhattam volna, ha több idôt tölthetett volna lapunknál a készülék. A telefonkönyvben könnyen rá lehetett találni a keresett személyre, illetve telefonszámra, sôt van benne egy úgynevezett piros telefonkönyv részleg is, ahova a kiemelt személyeket, számokat írhatjuk be. Természetesen kipróbáltam, hogyan küldi az SMS üzeneteket. Mikor megírtam a levelemet, beírtam a címzettet, megnyomtam az OK-t, a kijelzôn megjelent két darab kicsi boríték, és hirtelen a baloldali átrepült a jobb oldaliba, csendben, pillanatok alatt elküldve az üzenetet. Amikor hívásom volt, közepes hangerôn is lehetett hallani a csengést, a beszélgetés tiszta, érthetô volt, még az utcán, jármûvön is. A beépített rezgô hívásjelzô viszont több alkalommal segített zajos környezetben észrevenni, hogy keresnek. Az S25 akkumulátora nagyon jól bírta a terhelést, 6 napot volt folyamatosan bekapcsolva. Számomra kellemes meglepetést okozott ez a kis készülék.

H. Á.