INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIA

Az SAP-tól a hazai fejlesztésekig

Vállalatirányítási informatika

Úgy tûnik, a vállalatirányítási szoftverek nagy csatájában minden versenyzônek meg kell küzdenie az SAP tekintélyével. E programcsomag gerince egy vállalati gazdálkodási modell, amit a fejlesztôk szakértôk bevonásával alkottak meg, mindjárt azzal a céllal, hogy nemzetektôl független alaprendszert hozzanak létre. A konkrét célkitûzés egy tetszôleges iparágban mûködô multinacionális konszern integrált irányításának lehetôvé tétele, ahol a szokásos funkciókon túl fontos helyet kap a bonyolult és folyamatosan változó szervezeti struktúra leképezése, a nagy mennyiségû adat napra kész feldolgozása és konszolidálása, valamint a különbözô országok eltérô igényeinek és nyelveinek egyidejû kezelése.

Ez a rendszer tehát kész megoldást kíván nyújtani a vállalatok valamennyi alapvetô mûködési területének irányítására. A szoftver követi a cégek eltérô tevékenységi körébôl, gazdasági környezetébôl és szervezeti rendjébôl adódó különbségeket: az egyes alternatívák programmódosítások nélkül, pusztán a paraméterek megfelelô megadásával állíthatók be.

Az SAP két változata a nagygépi (R/2) és a kliens-szerver alapú (R/3). Mindkét forma moduláris felépítésû. A modulok lefedik egy vállalat ügyvitelének és gazdálkodásirányításának teljes vertikumát az operatív munkától a vezetôi információs rendszerig. Az SAP magyar verziója ismeri a hazai számviteli és egyéb törvényeket, azoknak megfelelôen mûködik és értelemszerûen magyar nyelvû felhasználói felülettel áll alkalmazói rendelkezésére.

Az SAP hazai szakértô partnere, a Coopers & Lybrand DYNAsoft Kft. eddigi munkája során az SAP számára kifejlesztette a humánerôforrás alrendszeren belül a bérszámfejtés társadalombiztosítás-elszámolás rendszerbe integrált magyar modulját. Az SAP kész alkalmazási moduljaival együtt szállítják a rendszer fejlesztési környezetét alkotó negyedik generációs nyelvet, az ABAP/4-et is. Számos olyan egyedi igény merülhet fel az SAP bevezetése során, amire még egy ilyen funkciógazdagságú rendszer sem kínál standard megoldást. Az ABAP/4 felhasználásával a DYNAsoft jó néhány felhasználóspecifikus modult fejlesztett ki.

Az SAP valamennyi leányvállalatánál folyik oktatás az illetô ország nyelvén. A hazai SAP-felhasználók által leggyakrabban igényelt tanfolyamokat a DYNAsoft szakemberei magyar nyelven, magyar segédanyagok felhasználásával tartják meg. Ezentúl persze tanácsadással is állnak az érdeklôdôk rendelkezésére.

A céggel kapcsolatos friss információ, hogy a Price Waterhouse és a Coopers&Lybrand tavaly szeptemberben bejelentett fúzióját nemrégiben jóváhagyták nemcsak Európán kívül, hanem az EU illetékes bizottsága is. Ezt követôen jelentették be, hogy az új cég neve PricewaterhouseCoopers lesz. Az idén várhatóan 13 milliárd dolláros árbevételt elérô cég új hazai leányvállalata július elsején kezdi meg mûködését. Ebben az évben 700 alkalmazottal körülbelül hat milliárd forintos árbevételt szeretnének elérni.

(k-n)

 

Tartalom

Honlap

Elôre

Hátra



Nemcsak az SAP oldhatja meg a problémákat

A vevôk igényeire szabott megoldások

Amit a KFKI-ISYS ajánl a közepes és nagyvállalatoknak, az az MFG/PRO. Az MFG/PRO alapvetô jellemzôi a hardvertôl és az operációs rendszertôl való függetlenség, a grafikus felhasználói felület, az a képessége, hogy több nyelvet, illetve több valutát tud kezelni (az 1998. január elsejétôl megjelenô eurót is). Az egyesült államokbeli QAD cég terméke. Termelésirányítási rendszerbôl erôs pénzügyi modullal is rendelkezô integrált szoftvercsomaggá vált az eltelt húsz év alatt. A világ 76 országában 3600 vállalat használja, köztük a Black&Decker, a Philips, az Unilever, a United Technologies. A programcsomag magyarországi honosítását az 1998. januárban létrejött KFKI-ISYS Informatikai Kft. egyik elôdje kezdte, ma a KFKI-ISYS az MFG/PRO magyarországi képviselôje.

A KFKI ISYS szakértôi az MFG/PRO bevezetése mellett az üzleti folyamatok felülvizsgálatára, a hardver kiválasztására és rendszerfelügyeletre, teljes körû informatikai megoldásra vállalkoznak. A fejlesztô által kidolgozott, világszerte használt bevezetési módszertan alapján, a hazai gyakorlat és az eddigi rendszerbevezetések tapasztalatainak figyelembe vételével dolgozik a mintegy negyvenfôs bevezetôcsapat, mely pénzügyi, logisztikai, termelésirányítási szakértôkbôl, programozókból és fejlesztôkbôl áll. A rendszer bevezetése néhány hónap alatt megvalósítható. A KFKI ISYS 30 százalékos növekedést tervez az év végére. A jármûipar, illetve az elektromos berendezések gyártása terén elért piacvezetô szerep után az MFG/PRO-t az élelmiszeripar és a vegyipar vezetô vállalatirányítási rendszerévé kívánják tenni.

IFS Applications

Az IQSOFT informatikai és üzleti megoldások rendszerháza, a vállalati folyamatok komplex informatikai támogatására ajánl informatikai technológián alapuló megoldásokat. Egyik kiemelt üzletága integrált vállalatirányítási rendszerek kialakítása, teljes bevezetési és support szolgáltatással &endash; az IFS Applications disztribútoraként.

Az 1998 márciusában aláírt megállapodás alapján az IFS (Industrial and Financial Systems, Svédország) szakmai befektetôként csatlakozott az IQSOFT-hoz. Az IFS svédországi központú nemzetközi cég a tulajdonosa és fejlesztôje az IFS/AVALON integrált szoftvernek és termékkövetôjének, a közepes és nagyvállalatok számára alkalmas IFS Applications elnevezésû ERP és Karbantartási rendszernek. Az IFS Applications termelésirányítási és karbantartási, disztribúciós, pénzügy/számviteli, és gyártmányfejlesztési alrendszerek moduláris és integrált együttese.

Az IFS Applications az AVALON rendszer funkcionalitásában gazdagított termékkövetôje, magas színvonalú minôségbiztosítással. Versenytársai közül kiemeli a szabványos, objektumorientált komponens alapú fejlesztési technológia. Ez Foundation1 néven foglalja keretbe az automatizált és ISO 9000 konform alkalmazás-fejlesztési ciklus iparilag legjobban bevált, sztenderd informatikai elemeit (Rational Rose, ORACLE és CENTURA).

Az IFS 27 országban van jelen önálló vállalattal illetve disztribúcióval, és mintegy 1000 alkalmazottat foglalkoztat. Az IFS ügyfeleinek száma közel 1000, közöttük olyan neves felhasználók, mint a VOLVO, NEC, Akzo Nobel, Saab, Nikon, Kimball, Allied Signal, Ericsson, Caterpillar, Sony, IBM.

"Mi nem szoftvert értékesítünk"

Az INTEGRA 1989-ban alakult, dinamikus növekedés és többszöri átalakulási folyamat eredményeként 1995-tôl jelenlegi formájában, közel egy milliárdos, 140 fôt foglalkoztató részvénytársaságként mûködik. 1997. decemberétôl az INTEGRA Rt. a Synergon csoport tagjaként tevékenykedik, továbbra is önálló szervezetként. Az INTEGRA Rt. nagyobb gazdasági szervezetek, pénzintézetek információtechnológiai igényeinek kielégítésére szakosodott cég. Partnerei számítástechnikai rendszereivel kapcsolatos feladatainak és problémáinak megoldásához teljes körû szolgáltatáscsomagot kínál, az igényfelméréstôl a rendszerkövetési feladatokig bezárólag.

A DREAM üzletág integrált számviteli, ügyviteli, vállalatirányítási rendszerek készítésére és kapcsolódó szolgáltatások nyújtására alapult. Az INTEGRA Rt-ben a DREAM üzletág úgy piaci jelenlétét, forgalmát és létszámát, mint feladatát tekintve egyaránt meghatározó.

A rugalmasan paraméterezhetô doboztermékcsalád kifejlesztését, jó minôségben való elkészítési lehetôségét technikai oldalról az alkalmazott 4GL szoftver technológia biztosította. A DREAM vállalatirányítási szoftver-rendszer a gazdálkodó szervezetek, pénzintézetek számára a lehetô legteljesebb körû számítógépes támogatást nyújtja a gazdálkodás és az ügyvitel területén és funkcionálisan alkalmas a felmerülô feladatok komplex megvalósítására. Lehetôvé teszi a gazdálkodó szervezet számára az alaptevékenységhez kapcsolódó felhasználó-specifikus modulok illesztését.

A DREAM termékcsalád teljes mértékben saját fejlesztésû termék, amely mögött jelentôs és biztos fejlesztôi és konzultáns csapat áll egy megfelelôen nagy és stabil cég keretei között. A rendszer készítésekor nem csak a magyar jogszabályoknak való maradéktalan megfelelés volt a cél, hanem a mindenkori megfelelés, ami a jogszabályi háttér igen gyakori változása (adó, tb, és társaik), rendkívül szoros végrehajtási határidôk elôírása mellett különösen jelentôs felhasználói számára &endash; csakúgy, mint a mindig naprakész programverziók, az ügyvitelcentrikus alkalmazások, amelyekbe tudatosan kerültek beépítésre az iratlan, de mélyen gyökerezô hagyományos magyar ügyviteli szokások, visszakeresési technikák, logikák is. Rendkívül komoly hangsúlyt fektet az ügyvitelben mindenkor elôforduló "kívételes esetek" kezelésére.

A Dream üzletág igazgatója, László Zsuzsanna szerint a legfontosabb elv, hogy mindig a vevôre kell figyelni! "Mi nem szoftvert értékesítünk, hanem a vevôk aktuális problémáinak megoldására vállalkozunk."

H. Á.

 

Tartalom

Honlap

Elôre

Hátra

 


SAP-konkurens a Synergontól

Egy cég &endash; egy világ

Nem kevesebbre vállalkozik a Synergon Informatikai Rt., mint hogy az igencsak nagy piaci súlyú SAP vállalatirányítási rendszernek támasszon egyenrangú konkurenciát. A csatához üzleti partnerként a J. D. Edwards&Company adja a technológiai hátteret a Magyarországon hivatalosan május 20-án bemutatott OneWorld vállalatirányítási szoftverével.

Ha csak néhány mondatban akarjuk összefoglalni a programcsomag mellett szóló érveket, akkor a cégtôl kapott információk szerint a következôket mondhatjuk. A OneWorlddel olyan rendszert adhatnak ügyfeleik kezébe, amely könnyen alakítható a környezettel változó (növekvô, költözködô, funkcióikban bôvülô) vállalatok igényeihez, amely tehát a viszonylag kicsi kiépítettségtôl a nagy, bonyolult megoldásokig együtt tud nôni használójával. Az új termékkel kielégíthetô az a Synergon szerint Magyarországon jelentkezô igény, hogy az SAP-val megegyezô összetettségû, de annál gyorsabban bevezethetô és rugalmasabb rendszert kapjanak a vállalatok.

Végül ez a programcsomag bizonyos értelemben nem új idehaza, hiszen a Magyar Alumínium Rt. már ezt választotta, így annak négy cégében a könyvelés és a pénzügy folyamatai a OneWorld-ön futnak. (Ezeket követi a logisztikai modulok telepítése, majd 1999 végére a termelésmenedzsment modulok csatlakoztatása.) E gyakorlati alkalmazásnál a szoftver testre szabását a Synergon végzi.

A J. D. Edwards jellemzése szerint a OneWorld platform- és technológiafüggetlen, hálózatra tervezett, az Internetre csatlakoztatható, jól méretezhetô szoftver. Elsô jellemzôje azt jelenti, hogy többféle unixos környezetben, Windows NT alatt és más alapokon is használható. A technológiafüggetlenség lényege, hogy magukat a vállalatirányítási funkciókat tökéletesen elválasztották az informatikai alapoktól, így az ügyfélnek egyáltalán nem kell azzal foglalkoznia, milyen számítástechnikai bázison fut a rendszere. Ez akkor is igaz, ha változtatni akar, mondjuk bôvíteni akarja a használt modulok számát vagy, a másik oldalról, módosítani akarja informatikai rendszerét. A vállalatirányítási szoftver igényeinek megfelelôen alakítható vagy változatlanul fenntartható, közömbös a számítástechnikusok "machinációi" iránt.

A hálózatra tervezettség azt jelenti, hogy a legkülönbözôbb típusú, teljesítményû szerverekbôl és asztali gépekbôl felépülô hálózaton telepíthetô. Ha például a felhasználó rendelkezik egy erôs asztali géppel, akkor megvan annak a lehetôsége, hogy a rendszer bizonyos elemeit oda telepítse és így tovább. A OneWorldben a hagyományos elemeken túl megtalálható a logisztikai, a kontrolling, a projektmenedzsment, illetve a vezetôi információs modul is. Beépített üzletifolyamat-modellezôjével támogatja a bevezetést.

A J. D. Edwards 1995 óta mûködik együtt a Synergonnal. Utóbbi az elôbbi magyarországi partnere, termékeinek itteni forgalmazója és támogatója. A hazai cégen belül ezt a tevékenységet önálló üzletág végzi, ami a tanácsadáson, a telepítésen túl magában foglalja a megrendelô munkatársainak képzését, a szervizelést is.

A J. D. Edwards&Companynak a világ 90 országában több mint 4500 ügyfele van. 4000 alkalmazottat foglalkoztatnak. A cég éves forgalma 1997-ben 648 millió dollár volt, ami 40 százalékos gyarapodás eredménye 1996-hoz képest. A cég stratégiájának kiindulópontja szerint a vállalatirányítási informatika olyan iparág, ami mostanában alakul ki. Most dôl el, melyik lesz az a néhány vállalat, amely megveti ezen a lábát és a jövôben a piac meghatározó szereplôvé válik. Ezért diktálnak hatalmas, évi negyvenszázalékos rátát elérô növekedési tempót. A J. D. Edwards részvényeit 1997 szeptemberében vitték tôzsdére, az árfolyam azóta 50 százalékkal emelkedett.

A Synergon tavaly több mint 4,7 milliárd forint forgalmat produkált, idén 10 milliárdot akarnak elérni. A cég tervei között szerepel, hogy részvényeiket bevezetik a tôzsdére.

(s-i)

 

Tartalom

Honlap

Elôre

Hátra

 


A mûsorszórás új útjai

Focimeccs élôben az Interneten

Az FTC&endash;UTE mérkôzést hiába is akarta volna a közszolgálati csatornákon megtekinteni bárki, erre a lassan már áttekinthetetlen jogi viták miatt nem volt lehetôség. Mégis sokan élvezhették a mérkôzést számítógépük monitorán keresztül. A nem mindennapi kísérletre az Antenna Hungária nagysebességû Internet-szolgáltatása, az ANTENNET adott a lehetôséget. Mivel az Internet-közvetítések jogtulajdonosa továbbra is az MLSZ, ezért felkérésük alapján mûszaki kísérlet jelleggel adott élô közvetítést a mérkôzésrôl az Antenna Hungária Rt. és a DataNet Rt.

A Budapestet és környékét lefedô AM-mikro hálózaton keresztül elérhetô nagysebességû Internet-szolgáltatást az Ifabo nyitónapján, május 5-én indította el kereskedelmi jelleggel a két cég. Az AM-mikro vevôvel rendelkezô elôfizetôknek egy PC-be illeszthetô kártyát kell megvásárolniuk, s ettôl kezdve a letöltések maximális sebessége akár 20 Mbit/s is lehet. A kártya nettó ára 82 ezer forint, míg a szolgáltatás alapdíja magánszemélyeknek 10 ezer, nagy felhasználóknak 50 ezer forint havonta, amiben 100 illetve 500 megabájt letöltési díja is benne foglaltatik. Az ezen felüli letöltések díja megabájtonként 100 illetve 80 Ft. Az elôfizetés elôfeltétele, hogy a telephelyen legyen lehetôség az AM-mikro vételére, ami Budapest 30 km-es körzetében áll fenn, de a terület egyes részei ezen belül is árnyékban vannak. További feltétel a minimum 100 megahertzes Pentium processzor, 16 megabájt szabad RAM memória és egy szabad PCI kártyahely a gépben. A rendszer Windows 95 vagy Windows NT alatt fut. A visszirányú kapcsolathoz szükséges még egy telefonvonal és egy modem vagy egy ISDN-csatlakozás is. Utóbbi esetben a havi díjak 10 ezer forinttal magasabbak.

Ami a kísérleti közvetítést illeti, a pályán döntetlen lett a mérkôzés, a monitorok elôtt viszont gyôzôtt a két szolgáltató. A 90 perc alatt tökéletes, kristálytiszta minôséget élvezhettek azok a résztvevôk, akiknek módjuk volt az élô adás megtekintésére. Mindössze két egész rövid pillanat volt, amikor a kép kimerevedett vagy a hang kimaradt. Akik számára ez hihetetlennek tûnik: a letöltés sebessége végig 5 és 8 megabájt között mozgott, ami olyan nagy sávszélesség, hogy stúdióminôségû képet lehetett a segítségével átvinni. Az AH és az MTV jóvoltából két nagyméretû plazmaképernyôn, illetve egy VisualPower projektorral 3x5 méteres vászonra vetített módon élvezhettük a mérkôzést, ami igen jó lehetôséget adott a minôség megítélésére.

A közvetítés az Üllôi úti pályáról a hagyományos módon jutott fel a Szabadság-hegyi toronyba, ahol megtörtént a digitalizáció és az anyag rögtön fel is került a szerverre. Ettôl kezdve a mérkôzés az Internet számára elérhetôvé vált, az akár most is megtekinthetô a www.mlsz.hu honlapon keresztül, természetesen kis sávszélességû hozzáféréssel csak korlátozott minôségben. Az élô közvetítéshez viszont a valós idejû letöltés volt a feltétel, ezt biztosította az AM-mikro, mely szintén a Szabadság-hegyrôl sugározta a digitális jelfolyamot.

*

Lapzártánk idején nyitotta meg az Antenna Hungária azt a technikatörténeti kiállítást, amelyen az elmúlt ötven évbôl származó különbözô, antik rádió- és televíziókészülékeket tekinthetik meg az érdeklôdôk, és az 50-60-70-es évek iránt nosztalgiát érzôk. A kiállítás csak néhány hétig tekinthetô meg Budapesten, a Petzvál József utcában kialakított alkalmi mûteremben.

*

A HÍRKÖZLÉSPOLITIKÁTÓL A KÁBELMODEMIG

A kormány májusban elfogadta az 1998 és 2005 közötti idôszakra vonatkozó Hírközléspolitikát és ennek függelékeként a Hírközlési Stratégiát. A Stratégia 1.1.5. pontja elôírja, hogy "a kábeltelevíziós hálózatokat úgy kell továbbfejleszteni, hogy adatátvitelre is alkalmasak legyenek.". Ugyancsak a Stratégia írja elô, hogy a szolgáltatók 2002-tôl képesek legyenek az interaktív szolgáltatások nyújtására. Több kábeltévé-hálózat már teljesíti ezt a kritériumot, az újonnan épülôknek pedig eleve így kell elkészülniük. Szükség lesz tehát a kábelmodemekre itthon is, mert a kábeltévé-társaságok számára igen fontos, hogy adatátviteli szolgáltatásokkal is tudják bôvíteni szolgáltatásaikat. Éppen ezért örömmel láttuk az Ifabón, hogy teljes egészében magyar fejlesztésû kábelmodem is kapható a piacon. Amit megtaláltunk, az a székesfehérvári Datatrans terméke, mely 10 Mbit/s-os letöltési (downstream) és 2&endash;4 Mbit/s-os visszirányú (upstream) sebességgel képes az adatokat továbbítani. A downstream csatorna a 48.25&endash;855.25 MHz sávban bárhol elhelyezhetô, míg az upstream csatorna számára az 5&endash;35 MHz-es alsó tartomány áll rendelkezésre. A fejlesztést az OMFB is támogatta.

B. I.

 

Tartalom

Honlap

Elôre

Hátra

 


A legnagyobb IT-cég Magyarországon

Évi 30 százalékos forgalombôvülés

Már több mint egy éve vezeti az IBM Magyarország Kft.-t Horváth Róbert, akit tavaly április elején iktattak be e tisztségébe. Egy évvel ezelôtt inkább csak terveirôl tudtuk megkérdezni, most azonban már az eltelt idô alatt elért eredményekrôl is beszámolhat Olvasóinknak.

&endash; Az eltelt több, mint egy év érdekes és sikeres volt. Érdekes azért, mert lényeges változások álltak be az IBM nemzetközi és magyarországi szervezetében. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy tavaly októberben leváltunk Ausztriáról. Az IBM ugyanis létrehozott egy emerging market (feltörekvô piac) szegmenst, amibe több afrikai, közel-keleti, valamint közép- és kelet-európai ország került bele, így mi is közvetlenül ennek a szervezetnek a párizsi központjához tartozunk. A kelet-európai támogató központ megmaradt Bécsben. A közép- és kelet-európai országok között az orosz piacon felül három kiemelt van, Lengyelország, Csehország és Magyarország. Bizonyos értelemben ez az IBM mátrixszervezetéhez képest ellentétes irányú változás volt, aminek az a magyarázata, hogy ezeken a piacokon még nem akkora a vállalat, hogy ezt a felállást teljes mértékben be lehessen vezetni.

&endash; Mennyiben más így az elsô számú vezetô felelôssége?

&endash; Sokkal nagyobb a felelôsségem, így nagyobb szerepe van annak, hogy a megfelelô szakértelem és képzett emberek rendelkezésre álljanak. Lényegesen kisebb, de hatékonyabb menedzsmentet hoztunk létre, ma velem együtt ez csupán 8 fô, míg korábban a duplája volt.

&endash; Melyek a kulcsfontosságú területek az eladások növeléséhez?

&endash; Az értékesítésben nagyon fontos a Business Partnerekkel való együttmûködés. A stratégiai területek közé sorolhatjuk a Global Services szolgáltatásait, melynek fontos része a rendszerintegráció. Természetesen ezek közé beleértjük az outsourcing tevékenységet is. Hazánkra is érvényes tapasztalat, hogy a kis- és középvállalatok sokkal gyorsabban nônek, mint a nagyok, ezért az ô igényeiket speciális módon kell kiszolgálni. Különbség a nemzetközi viszonyokhoz képest csak e kör besorolásában van, hazánkban körülbelül 100 alkalmazottig tekintünk kisvállalkozásnak, 100 és 500 fô között középvállalkozásnak egy céget. Ami a konkrét számokat illeti, az IBM csak corporate szintû adatokat hoz nyilvánosságra. Annyit azért elmondhatok, hogy tavaly a forgalmunk dollárban számolva több mint 30 százalékkal, ezen belül a szolgáltatásokból származó bevétel többszörösére nôtt. Összességében azt mondhatom, hogy továbbra is mi vagyunk a legnagyobb informatikai cég Magyarországon.

&endash; Az idei célkitûzés?

&endash; Idén is 30 százalékos dollárban mért forgalomnövekedésre számítunk. Ehhez létszámban is bôvülünk, immár több, mint 300 munkatárssal dolgozunk. A régióban a lengyelekkel együtt az elsô helyen állunk az IBM-leányvállalatok között, és ezt a sikeres pozíciót idén is meg kívánjuk tartani.

&endash; Konkrétumokra rátérve: mennyire sikeres a BCU üzletág? Félévente van egy-egy hír vele kapcsolatban, közte csend.

&endash; Folyamatos konzultációkat tartunk a szóbajöhetô ügyfeleknek, és a tervek szerint halad a vevôk számának bôvülése. Pillanatnyilag több, mint 150 terminálról érik el ügyfeleink a BCU szolgáltatásait, és újabb ötleteken törjük a fejünket a Konzumbankkal közösen. Ez sikeres IBM-vállalkozásnak tûnik.

&endash; Milyen szerepre törekednek az Internet-üzletágban? Úgy tudom, vannak partnereik között Internet-szolgáltatók is, akik panaszkodtak az IBM Global Network árszabására.

&endash; Mi nem akarunk a lakossági Internet-üzlet felé fordulni. Legfontosabb célunk, hogy az egyébként is meglévô ügyfeleinket szükség esetén gyors, nagysebességû Internet-hozzáféréssel ki tudjuk szolgálni. Az kétségtelen tény, hogy egy kapcsolt vonalon keresztül dolgozó ügyfél &endash; aki adott esetben kisfelhasználó is lehet az Internet szempontjából &endash; és egy Internet-szolgáltató számára más-más árképzéssel dolgozunk. Ennek az elvnek a felülvizsgálata most folyik, mint ahogy azt is végiggondoljuk, érdemes-e beszállnunk az Internet-üzletbe errôl az oldalról; milyen legyen a viszonyunk és hogyan tudunk együttmûködni más Internet-szolgáltatókkal.

&endash; Mi van az OS/2-vel és a hozzá kötôdô területekkel? Számos visszajelzést kapunk arról, hogy az OS/2 igen komoly felhasználói referenciákkal rendelkezik, többen jelezték, hogy biztonságosabbnak, stabilabbnak, megbízhatóbbnak tartják a Windows különbözô verzióinál &endash; ugyanakkor sehol nem látjuk a nyomát annak, hogy ezt például reklámokban is propagálnák.

&endash; Az OS/2 fejlesztése folyamatosan és töretlenül folyik. Az egyik legfrissebb példa erre, hogy a közelmúltban jelent meg a Lotus Smart Suite for OS/2 WARP 4 termékünk, vagy az a tény, hogy az OS/2 a Java programok futtatására a legalkalmasabb felület. Az Ön által is hangsúlyozott biztonság és stabilitás miatt az OS/2 elsôsorban bankoknál, pénzintézeteknél és nagyvállalatoknál sikeres termékünk. A Windows piacok jelentôs üzleti hozammal kecsegtetnek, ezért ott jóval többet költünk adott esetben reklámra. Szoftver üzletágunkat egyébként folyamatosan erôsítjük, úgy a Windowsra épülô programok esetében, mint az egyéb területeken növelni akarjuk a piaci részesedésünket. Ebben nagy szerepet szánunk a Lotus és Tivoli termékeknek.

&endash; Mennyire látható a hatása az e-business kampánynak?

&endash; Úgy érzem, hogy Magyarországon is elindítottunk valamit, biztos vagyok abban, hogy sok ember fülében sikerült elültetni a bogarat. Számos cikk foglalkozik az elektronikus üzleti tevékenység megjelenésérôl, hatásáról és ebben biztosan szerepet játszott a Magyarországon is elindított IBM e-business kampány. Van természetesen olyan terület is, ahol talán jobban ki kellett volna hangsúlyoznunk a jelenlétünket. Például a választási rendszer, illetve a választások Interneten való követhetôsége az IBM háttérben végzett munkáját is dicséri. Valahol ez is az e-business egy szelete.

B. J.

 

Tartalom

Honlap

Elôre

Hátra