Nemzetközi elismerés a Westel 900-nak
Az elsô európai Marshall díjas
Nem kapott túl nagy publicitást a hír, hogy idén tavasszal Sugár András, a Westel 900 GSM Rt. vezérigazgatója is Baross Gábor-díjat kapott a hírközlési tárca vezetôjétôl. Egy másik, immár a Westel 900 egészének is szóló, európai hírû díjat is nyert a vállalat, a Marshall-díjat, amelyet a Citibank és a Wall Street Journal Europe alapított. Ezek apropójából kérdeztük meg Sugár Andrást a díjakról és a cég jövôképérôl is.
&endash; Vállalatunk jövôképében négy év óta az állandóságot képviseli, hogy minôségi szolgáltatást kívánunk nyújtani, miközben az üzletvitel eredménye, az alkalmazott technológiák hasznossága szempontjából európai színvonalat akarunk elérni. Ami kismértékû változást jelent, az az, hogy kezdetben az üzleti elôfizetôkre koncentráltunk, ma pedig a társadalom összes rétegét megszólítjuk szolgáltatásunk értékesítése kapcsán. Ma már egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a magánelôfizetôk, akikkel bánni is másképpen kell, hiszen más eszközökkel tarthatók meg, másképpen növelhetjük elégedettségüket.
&endash; Ebbe a hangsúlyváltozásba illeszthetô például az Aranykártya rendszer bevezetése is?
&endash; Egyértelmûen, hiszen ez a többek között a Szervusz díjcsomaggal együtt a társadalom sokkal szélesebb rétegeinek kiszolgálását segíti. De az ügyfélszolgálat munkájának, a szervizhálózatnak a megszervezése, elôfizetôinkkel való kapcsolatunk például a Mobil Info-n keresztül mind azt sugallja, hogy aki ezt a mobiltelefont a kezébe veszi, többre juthat az életben. Ennek igazát számtalan példa bizonyítja.
&endash; Milyen fejlôdés elôtt állhatnak a GSM-rendszer különszolgáltatásai?
&endash; Sokat kísérletezünk olyan szolgáltatások bevezetésével, amelyek a társadalom, az elôfizetôk tömegeinek használhatóak, ugyanakkor cégünknek is bevételt hoznak. Ebbôl a szempontból az eltelt négy év tapasztalata azt az üzenetet hordozza, hogy az értéknövelt szolgáltatások széles körû elterjedéséhez az eredetileg vártnál több idô szükséges. A Hangposta és a hozzá kötôdô szolgáltatások gyorsan sikeresek lettek, csakúgy, mint a rövid üzenetküldés, az SMS. Miután megkezdtük az Internet-szolgáltatást, eltelt némi idô, mire azt az SMS-sel összekötöttük. Vannak persze olyan szolgáltatások, amelyek iránt gyorsabban alakult ki az elôfizetôi igény. Ilyenek például a MegaPress, azon belül a Sport, vagy a Közlekedési hírek. Ezzel az interaktivitáshoz is eljutottunk, hiszen az a legértékesebb szolgáltatás, amit az elôfizetô maga hangolhat be a saját igényei szerint.
&endash; Milyen változást hozhat a jövôben egyrészt az 1800-as sáv kihasználása, az ûrtávközlés bevezetése, valamint majdan a harmadik generációs mobilrendszerek megjelenése?
&endash; Az 1800 megahertzes rendszerben például nagyobb sávszélesség áll rendelkezésre, több csatorna összefogásával akár 400 kilobites másodpercenkénti adatátviteli sebességig is juthatunk. 384 kilobites sebességnél már jó minôségû filmtovábbítás is lehetséges. Nemigen válik majd ugyanakkor általánossá, hogy ilyen mobilkészüléken akarja valaki megnézni például az Elfújta a szél címû filmet. Az ûrtávközlés a rádiótelefonban azért még nem lesz olyan széles körben használt és elfogadott, hiszen jóval drágábbak és nagyobbak lesznek az arra alkalmas készülékek (elsôsorban a teljesítmény és az antennaméret miatt). Önkéntelenül felmerül az emberben a kérdés, lesz-e egységes világ a mobiltelefóniában, és az milyen alapon mûködik majd. A készülékgyártók sokat tehetnek ezért, és én is örülnék, ha elérhetô áron dobnák piacra a 900&endash;1800&endash;1900 megahertzen egyaránt használható típusokat.
&endash; Nemrégiben készült el a cég éves jelentése, amely úgy az árbevételt, mint a nyereséget tekintve rekordról számol be.
&endash; Külön öröm számunkra, hogy a gazdasági eredmények tekintetében is sikerült az európai színvonalra, annak is az élmezônyébe eljutnunk. Több olyan gazdasági "benchmark" van, amelyben dobogós helyen állunk. Említhetném például az egy fôre jutó árbevételt, vagy néhány más mutatót is. Az üzleti kiválóság, mint cél, a dolgozókra is ösztönzôleg hat. A cég egyik erôssége a disztribúciós hálózat, szinte bárhol az országban szolgáltatásunk ugyanolyan színvonalon elérhetô, beleértve ebbe a készülékszervizt is. A prepaid kártyákat pedig már nemcsak a Postán, hanem például a Shell benzinkutaknál is meg lehet vásárolni, tehát elmondhatjuk, hogy az ügyfeleket éjjel-nappal kiszolgáljuk.
&endash; A magyar piac talán más, mint az európai amiatt, hogy a vevôk sokkal érzékenyebbek a készülékárakra.
&endash; Egyértelmûen igaz, hogy a piac bôvülésének legfontosabb ösztönzôje a készülékek eladási árának támogatása. Az Aranykártya és Társkártya-megoldások, valamint a Szervusz díjcsomag lehetôvé tették ügyfeleink számára, hogy régi készüléküket újra is cserélhessék, és közben családtagjaik, közeli hozzátartozóik vagy éppen fontos munkatársaik számára kedvezményes áron vásárolhassák meg a szolgáltatást. Becslésünk szerint egyébként a Westel 900-nál tavaly az új belépôk aránya az elértnek csak úgy egytizede lett volna, ha nincsen készülékdotáció. Öt évre elôretekintve itt kapcsolódhatunk ismét a készülékgyártók többnormás készülékekkel és azok áraival kapcsolatos várakozásokhoz. 2003-ra remélhetôleg 2,5 millió GSM-elôfizetô lesz Magyarországon, ami száz lakosra jutó mutatószámban az akkor várható nyugat-európai értékeknek a középmezônyébe illeszkedik majd. Ennek eléréséhez is szükség van azonban az 1800 megahertzes sávra, valamint a megfelelô áron megvásárolható többnormás készülékekre.
&endash; Milyen rangot ad a vállalatnak a nemrég elnyert Marshall-díj?
&endash; Ezt a díjat a régió legprogresszívebb, társadalmi elfogadottság szempontjából is legelismertebb vállalatainak ítélik oda. Huszonhét vállalat pályázott erre, köztük német és angol cégek is. Ebben a mezônyben nyerni az ország számára is rangot jelent. Egyúttal bizonyíték arra is, hogy Magyarországon évtizedes lemaradást lehet viszonylag rövid idô alatt behozni a külföldi és hazai tôke befektetésével, hatékony mûködtetésével.
B. J.
Tartalom
Honlap
Hátra
Újfajta antennarendszer
Megújulás elôtt az NMT rendszer
Jóideig úgy tûnt, a GSM rendszer sikere fokozatosan visszaszorítja a 450 és 900 megahertzes sávban mûködô analóg NMT (Nordic Mobile Telephone) rendszereket egész Európában. Itthon is csend volt a Westel Rádiótelefon Kft. háza táján, bár az elôfizetôi létszám tovább nôtt, idén már 80 ezer elôfizetôt szolgálnak ki az elôzô évi 72 ezres létszám helyett, sôt lapzártánkkor információink szerint megközelítették a 90 ezret. Az utóbbi hónapokban azonban egyre több helyrôl lehetett hallani: valami történik az NMT rendszerek körül. Az Ericssonból kivált mérnökök Radio Design néven önálló céget hoztak létre, s a hírek szerint olyan megoldással álltak elô, mely új fejlôdési irányt adhat az NMT rendszereknek. A megoldás részleteibe Gálfi István, a Westel Rádiótelefon Kft. mûszaki igazgatója engedett bepillantást, a következôkben ennek alapján mutatjuk be az ígéretesnek tûnô jövôt.
A Radio Design megoldását akkor érthetjük meg igazán, ha tisztában vagyunk azzal, hogy mik a jelenlegi NMT rendszer nehézségei. A jelenlegi rendszerben használt bázisállomások vagy körsugárzó antennát vagy széles sávú szektorsugárzó antennát használnak. Elôbbi azt jelenti, hogy az antenna 360 fokban, tehát minden irányban sugároz és vesz jeleket, míg a szektorsugárzó csak egy bizonyos körcikket lát. A széles sávú szektorsugárzók esetében ez 60, 90 vagy akár 120 fok is lehet. A ritkábban lakott rurál területeken ez igen hatékony megoldás, de a nagy forgalmat bonyolító, sûrûn lakott területeken sok problémát jelent. Mivel a rendelkezésre álló csatornák száma véges, ezért a frekvenciákat többszörösen ki kell használni az ilyen területeken. A nagyvárosokban akár 6&endash;10-szeres csatornakihasználás is elôfordul, s ugyan a gondos frekvenciatervezés minimálisra csökkenti a lehetôségét, hogy egy készülék két azonos frekvencián mûködô bázisállomás jeleit is vegye, de a nagy bázisállomás sûrûség miatt ez mégis elôfordulhat. Ekkor a beszédben zavarok jelentkezhetnek, sôt szélsôséges esetben a másik beszélgetés is érthetôen behallatszik a készülékbe. Tovább rontja a helyzetet, hogy éppen az ilyen környezetben helyezkednek el a legsûrûbben azok az ipari létesítmények, melyek zavarokat tudnak kelteni. A széles sávú antenna sok ilyen zavarjelet vesz, s ezek összeadódva rontják a beszédkapcsolat minôségét. Mivel az NMT rendszerek rádióinterfésze analóg, ezeket a zavarokat nehezebb kiszûrni, mint a digitális rendszerek esetében.
Az Ericssonból kivált Radio Design mérnökei olyan megoldást kerestek, ahol az antennák 5&endash;15 fokos nyalábokat fednek csak le. A kifejlesztett fázisvezérelt antennák (Phased Array Antenna &endash; PAA) éppen ilyenek: a 120 fokos szektort nagyszámú, de keskeny nyalábbal fedik le. A fázisvezérelt antennák 8 oszlopban 4 sor sugárzót tartalmaznak, melyek egy összetett vezérlés segítségével olyan fáziseltolással dolgoznak, hogy a jelek összegezôdésének eredményeképpen 15 fokos nyalábot hoznak létre. Három ilyen panel alkalmazásával 8&endash;10, míg öt panel alkalmazásával már 4-5 fokos nyalábok is kialakíthatók.
Ez a sugárzásbeli módosítás többszörös elônyt jelent a szolgáltató számára. A keskenyebb nyalábok kevesebb zajt szednek össze, tehát a minôség javul. Csökken az interferenciákból származó zavarok valószínûsége is. Ugyanakkor a nagyobb antennanyereség miatt kisebb teljesítményû berendezésekkel lehet dolgozni. A jelenlegi 3&endash;50 Wattos adók helyett 0,5 Watt is elegendô lesz, s az 1,5 és 15 Wattos készülékek helyett be lehet vezetni a 0,1 Wattos készülékeket. Mivel ilyen teljesítmény mellett a készülékben a duplex szûrô már integrált áramkörrel is megvalósítható a jelenlegi LC szûrô helyett, így jelentôsen csökkenni fog a készülékek mérete és ára. Az új NMT készülékek ára így fele vagy 40 százaléka is lehet a GSM-készülékekének.
A keskeny nyalábok következô elônye, hogy a frekvencia-kihasználás is hatékonyabb lesz. Itthon például a 3,6 MHz-es sávban olyan kiosztást lehet megvalósítani, mely a kapacitást egészen egymillió elôfizetôig megnöveli. A nyalábváltások egy mozgó jármû esetében ugyan gyakoribbak lesznek, mint eddig, de mivel frekvenciaváltás ekkor nem történik, tehát ezek a nyalábváltások nem okoznak minôségromlást sem. Ennyi elônyért már valóban érdemes komolyan invesztálni. A Radio Design a tervezés mellett a GP Morgan pénzügyi támogatásával már a bázisállomások és a készülékek gyártását is megindította, s úgy tûnik, hatalmas piacra számítanak. Az Ericsson &endash; aki már megkezdte kivonulását az NMT-piacról &endash; most szintén fejlesztésbe kezdett, egy adaptív antennarendszert kezdett el kidolgozni, de lemaradása jelentôsnek látszik a Radio Design-hoz képest.
Gálfi István biztató híreket mondott a hazai bevezetésrôl is. A Westel Rádiótelefon Kft. szolgáltatói felkészültsége és mûszaki képzettsége miatt úgy tûnik, ôk lehetnek a referencia-szolgáltatók. Októberben Budapesten egy négyállomásos pilotrendszer kezdi meg mûködését, s ennek alapján hozzák meg a végsô döntést a novemberi tulajdonosi értekezleten. Ha a döntés pozitív lesz, akkor jövô év második negyedére Budapest és az agglomerációs körzet, 1999 végére Miskolc, Debrecen, Szeged, az ezredfordulóra pedig az egész ország le lesz fedve az új rendszerrel. A telepítés nagy munkát fog jelenteni, hiszen az összes antennát ki kell cserélni, a hálózat többi eleme azonban továbbra is használható marad a szükséges bôvítések elvégzésével. Hosszú távon ez a beruházás tehát biztosan megtérül. Az új rendszer bevezetése további elônyöket is kínál. Budapesten például jelenleg a zavarok csökkentése érdekében a bázisállomások a városközponttól nézve csak kifelé sugároztak, hátrafelé nem. A nagy lakótelepeken azonban így árnyékolt területek alakultak ki. Az új rendszerben hátrafelé, illetve oldalról való besugárzással ez a probléma is kezelhetôvé válik.
Egy másik alkalmazási lehetôséget is rejtenek magukban a keskenyebb nyalábok, a vezeték nélküli elôfizetôi hurok (RLL) kialakítását további infrastruktúra kiépítése nélkül. Az új központvezérlô szoftver ugyanis már alkalmas lesz RLL-csoportok képzésére, s programozhatók lesznek oly módon, hogy a készülékrôl indított hívást az NMT-hálózat segítségével a vezetékes hálózat megfelelô helyi központjáig eljuttassa, így a hívás úgy épül fel, mintha a helyi központba lenne bekötve a készülék. Ezzel a megoldással fel lehetne szabadítani a jelenlegi RLL berendezések által használt sávot, amire a GSM szolgáltatóknak nagy szüksége lenne.
dr. Bartolits István
Tartalom
Honlap
Hátra
Újszerû Pannon GSM alkalmazás
A mobiltelefon mint bankkártya
Érme bedobása nélkül, egy mobil telefonszám felhívásával olthatták a szomjukat az Ifabo kiállításon a látogatók a Pannon GSM standján. Az egyik telefonszám segítségével Pepsi Colát, a másik hívásával ásványvizet "fakaszthatott" magának a kiszáradt vásárlátogató. A "varázslatot" a Pannon GSM által az üdítôital automatába beépített berendezés idézte elô.
A Pepsi Cola automata népszerûsítésével együtt a Pannonnak sikerült felhívnia az emberek figyelmét arra, hogy milyen sok mindenre is használható a mobiltelefon. Egy telefonszám felhívásával gépek, berendezések is mûködésbe hozhatók vele. Ezek a gépek sokfélék lehetnek, a cipôtisztító automatától a ventillátoron át akár az elektromos zárig. Autóba beszerelve akár arra is alkalmas lehet, hogy riassza a tulajdonost, ha valaki illetéktelen macerálja a jármûvet.
Az automaták üzemeltetôi számára benne van az a lehetôség, hogyha valamelyik gépbôl kifogy például az ital, akkor az SMS révén rövid üzenetet küld a tulajdonosnak, melyik gépbôl fogyott ki az ital, lehet feltölteni. Üzemanyagot, idôt, energiát takaríthatnak meg ezzel az eljárással azok a cégek, akiknek az ügynökei állandóan úton vannak, hogy az automaták feltöltésérôl gondoskodjanak. Sokkal egyszerûbb lenne, ha otthon ülve kapna egy telefonüzenetet az ügynök, hogy éppen melyik gép szorul feltöltésre.
Ez egyúttal költségmegtakarítást is jelentene, mivel ha nem dobálnak pénzt az automatába, akkor nincs miért feltörni, és a karbantartónak sem lenne alkalma kevesebb pénzt leadni a fôüzemeltetônek, mert a mobiltelefon mindennek elejét venné.
A Pepsi Cola automata az elsô, de nem az egyetlen, ami foglalkoztatja ez ügyben a Pannon GSM-et. A kiállítás óta egyre többen jelentkeztek, akik szeretnének ilyen automatát gyártani, üzemeltetni, és akikkel a Pannon GSM együttmûködést alakított ki, hiszen ezzel a cég az emberek életminôségének javításán túl végülis a saját forgalmát is növelni képes.
Az ötlet kapcsán természetesen azért még sok a nyitott kérdés. Például az elszámolás körül. Hogyan fogja kifizetni a Colát az a valaki, aki felhív egy ilyen automatát? Kifizetheti a telefonszámlán keresztül, és akkor a Pannonnak kell visszautalnia a pénzt az automata üzemeltetôjének a saját haszna levonása után. Egy másik lehetôség, hogy az automata üzemeltetôje küld számlát a kuncsaftnak. Tény, hogy a Pannon GSM nem szeretné magára vállalni a beszedési kockázatot. Az ötlet elterjedését egyelôre ez az elszámolási részletkérdés kidolgozása korlátozza. Továbbgondolása azonban folyamatban van, és ha a cég megtalálja az elszámolási módokat, akkor városszerte nagyon klassz berendezésekkel lepi meg a Pannon a polgárokat.
Az a trend a világban a GSM szolgáltatók között, hogy egyre inkább kapcsolatot teremtenek más szolgáltatókkal a közös szolgáltatási színvonal emelése, mindegyik cég ügyfélbázisának jobb kiszolgálása érdekében. Ha például egy benzinkútnál autómosó is üzemel, az elônyös a benzinkútnak is, mert nemcsak benzint vesznek, hanem a mosási szolgáltatást is igénybe veszik. Ha pedig mindezt telefonon is meg lehet tenni, sorbanállás, tikettek, érmék kiváltása nélkül, egy tárcsázás után folytathatja útját az autó tulajdonosa.
A látható megoldásokon kívül lesznek a nagyközönség számára láthatatlanok is. Vannak ugyanis a Pannon GSM-nek kiemelt partnerei, akikkel ilyen technológiai megoldást kötött konténer állomásaik ellenôrzése céljából. Az országban szerteszét, több száz helyen levô konténer állomásokra nem járnak ki az üzemeltetôk, és nagy problémát jelenthet, ha olyan esemény történik, amit jelezni kellene. Ezekre a helyekre és lehetôségekre gondolva a Pannon beépíti ezt a lehetôséget, így üzemzavar esetén rövid üzenetet kap az üzemeltetô, hova és miért kell kimennie. Ez ugyan a nagyközönség számára láthatatlan marad, de a Pannon GSM tervezi, hogy néhány nagyon érdekes berendezést a lakosság szolgálatába állít, amivel növelheti az emberek szimpátiáját a mobiltelefonok iránt, érzékeltetve, milyen értékes lehet, ha valakinek mobiltelefonja van.
H. E.
Tartalom
Honlap
Hátra
CIB Bank &endash; Pannon GSM együttmûködés
Bankinformációk mobiltelefonon
Mára Pannon GSM elôfizetôk számára is elérhetô a CIB Bank Rt. új szolgáltatása, a CIB Mobilbank. Ez lehetôvé teszi, hogy a lakossági számlájukat a CIB Bank Rt.-nél vezetôk &endash; amennyiben erre a szolgáltatásra elôfizetnek &endash; azonnali információt kapjanak magán forint-, deviza-, valamint kártyaszámlájukon történt bármely változásról. Terhelés vagy jóváírás esetén a rendszer automatikusan rövid szöveges üzenetet (SMS) küld az elôfizetô mobiltelefonjára a tranzakcióról illetve a pillanatnyi számlaegyenlegrôl. (A CIB Bank elôtt az Inter-Európa Bank már lehetôvé tett ilyen szolgáltatást azon ügyfelei számára, akik a Pannon GSM elôfizetôi is egyben, majd idôvel a másik GSM szolgáltató számára is.)
A szolgáltatás alapja a Pannon GSM által a tavalyi Ifabon bemutatott PannonFutár, amellyel nagy mennyiségû rövid szöveges üzenetet küldhetnek a velük szerzôdésben álló ügyfeleik részére, valamint üzenetet fogadhatnak azoktól. A cégek saját telephelyükön mûködtetett applikációjukkal internet vagy béreltvonalon keresztül kapcsolódhatnak a Pannon GSM hálózatához.
* Távozó Pannon vezér
Váratlan hírt jelentett be június elején a Pannon GSM igazgatótanácsa. Közös megegyezéssel megváltak György Miklós vezérigazgatótól, akit több hónapos felkészítés után ténylegesen csak január elsejével neveztek ki a cég élére. Öt hónap kevés ahhoz, hogy igazából mérhetô legyen egy vezetô teljesítménye, így minden bizonnyal közel áll az igazsághoz az a sajtóközlemény, ami szerint a távozó vezérigazgató és az igazgatótanács elképzelései között túl nagy volt a távolság. Az ideiglenes és megbízott vezetôket is beleszámítva immár a hatodik vezetô áll a Pannon GSM élén alig öt éves története alatt. Minden bizonnyal jót tenne a cégnek, ha hosszú távú megoldás születne a kérdésben.
Tartalom
Honlap
Hátra