Modem kisszótár

MODEM KISSZÓTÁR XXIV.

Az Eutelsat

Rövid idôn belül másodszor járt hazánkban Jean Grenier, az Eutelsat vezérigazgatója. Tavaly szeptemberben a Hot Bird 3 fellövése után személyesen indította el az MTV2 mûholdas sugárzását, míg most az Antenna Hungária és az Eutelsat közötti, digitális platform létrehozására irányuló szerzôdés aláírására érkezett hazánkba. A kisszótár jelen számát az Eutelsat bemutatásának szenteljük.

Az Eutelsat története

Az Eutelsat (the European Telecommunications Satellite Organization &endash; európai mûholdas távközlési szervezet) 1977-ben alakult meg, mint nemzetközi szervezet azzal a céllal, hogy a helyhez kötött és a mozgó távközlés számára mûholdas szolgáltatásokat nyújtson. A szervezethez kezdetben 17 ország tartozott, ez a létszám mára már 45-re nôtt, de küszöbön áll Észtország, Kazakhsztán és Szlovénia csatlakozása is. Magyarországot az Eutelsatban a Hunsat Magyar Ûrtávközlési Koordinációs Egyesülés képviseli.

Az Eutelsat aláírói a mûholdakat mind belföldi, mind nemzetközi kapcsolatok céljaira igénybe vehetik, valamint továbbadhatják a bérelt kapacitást más szolgáltatóknak. A szervezetnek eredetileg egy országból egy aláírója lehetett, de 1996 januárjától &endash; a mûholdas szolgáltatások elterjedése következtében &endash; már több aláíró is lehet ugyanabból az országból. Ez a konstrukció lehetôvé teszi, hogy egy szolgáltató önállóan belépjen az Eutelsatba.

Az Eutelsat mûholdjai

Az Eutelsat elsô mûholdja 1983. június 17-én állt pályára, ettôl az idôponttól kezdve tudott a szervezet a saját mûholdján keresztül szolgáltatást nyújtani. Jelenleg tíz geostacionárius pályán keringô mûhold biztosítja a legkülönbözôbb szolgáltatásokat az üzleti kommunikációtól a rádió- és televíziómûsorok sugárzásán keresztül egészen a pozíciómeghatározó rendszerekig. A mûholdak különbözô pályapozíciókban vannak, elsôdleges céljuk Európa és közvetlen környékének a besugárzása oly módon, hogy az egyes régiók az adásokat kellô minôségben, átlagos méretû parabolaantennával tudják venni.

A jelenlegi pályapozíciók

EUTELSAT II-F4 7E

EUTELSAT II-F2 10E

EUTELSAT II-F1 13E

HOT BIRD 1 13E

HOT BIRD 2 13E

HOT BIRD 3 13E

EUTELSAT II-F3 16E

EUTELSAT I-F5 21,5E

EUTELSAT I-F4 25,5E

TDF2 36E

A pályapozíciók azt jelzik, hogy a mûhold az egyenlítô felett hány fokkal van keletre (E) vagy nyugatra (W) a 0-ik hosszúsági foktól.

EUTELSAT I. generáció

A pályára állított mûholdak elsô generációja volt, melyet az ESA (European Space Agency) fejlesztett ki az ECS (European Communications Satellite) program keretében. A mûholdakat a sikeres fellövések után adták át az Eutelsatnak. Ezeknek a mûholdaknak a tervezett élettartama 7 év volt, de közülük kettô még ma is mûködik. A mûholdakon elhelyezett transzponderek teljesítménye 20 watt volt.

A fellövések a következô idôpontban történtek:

EUTELSAT I-F1 1983. június 17.

EUTELSAT I-F2 1984. augusztus 4.

EUTELSAT I-F3 1985. szeptember 12.

(fellövése sikertelen volt)

EUTELSAT I-F4 1987. szeptember 16.

EUTELSAT I-F5 1988. július 21.

EUTELSAT II. generáció

Az elsô generáció sikerei után újabb három mûhold felbocsátására kötött szerzôdést az Eutelsat, opcióval további öt mûholdra. Ezeken a mûholdakon 16 transzponder és további 8 tartalék helyezkedett el, teljesítményük 50 watt. A mûholdakat 9 éves élettartamra tervezték.

A fellövések a következô idôpontban történtek:

EUTELSAT II-F1 1990. augusztus 30.

EUTELSAT II-F2 1991. január 15.

EUTELSAT II-F3 1991. december 7.

EUTELSAT II-F4 1992. július 9.

EUTELSAT II-F5 1994. január 24.

(fellövés után elveszett)

Ugyancsak ehhez a sorozathoz tartozott az Eutelsat II-F6 is, de ezt már Hot Bird 1 néven lôtték fel.

A Hot Bird pozíció: Az Eutelsat a mûholdas tévécsatornákat több mûholdról, de egyetlen mûholdpozícióból sugározza. Ez a pozíció a keleti 13-as hosszúsági fok, a 13E, mely igen elônyös Európa besugározása szempontjából. Ez a hosszúsági fok közelítôleg a Róma&endash;Salzburg&endash;Berlin vonalon fekszik, tehát nálunk is igen jól vehetô. A Hot Bird pozíciónak nevezett pontról 1983 decembere óta továbbít mûsorokat az Eutelsat, jelenleg négy mûhold helyezkedik el a 13E körzetben és még további két Hot Bird fellövésére kerül sor, mindkettôre ez évben. A Hot Bird 5 a jelenleg mûködô EUTELSAT II-F1 helyére fog majd költözni, ezzel egyidôben az Eutelsat II-F1 átkerül a 25,5E pozícióra. A Hot Bird 3-ról sugározza mûsorát az MTV 2, míg a tervek szerint február 27-én startoló Hot Bird 4-rôl fog sugározni a Duna Televízió. A mûholdak közül a Hot Bird 2 és 3 már 115 wattos, a Hot Bird 4 és 5 pedig 135 wattos, élettartamuk 14,5 évre tervezett. A transzponderek száma 20, illetve a Hot Bird 5 esetében 22 lesz.

A fellövések idôpontja a következô:

EUTELSAT II-F1 1990. augusztus 30.

Hot Bird 1

(EUTELSAT II-F6) 1995. március 28.

Hot Bird 2 1996. november 21.

Hot Bird 3 1997. szeptember 2.

Hot Bird 4 1998. február 27. (tervezett)

Hot Bird 5 1998. II. negyedév (tervezett)

A W sorozat

A közeljövôben az Eutelsatt további négy mûhold fellövését tervezi, melyek a Hot Bird pozíciótól eltérô pontokra kerülnek. Az egyenként 24 transzpondert tartalmazó mûholdak 90 wattos teljesítménnyel fognak dolgozni legalább 12 éven keresztül.

 

W1 1998. I. negyedév 10E

W2 1998. III. negyedév 16E

W3 1999. I. negyedév 7E

W4 1999. I. negyedév 36E

SESAT

A SESAT a szibériai területek ellására készülô egyetlen mûhold, mely 18 transzponderrel és 95 wattos teljesítménnyel 98 elsô negyedévében áll pályára és várhatóan 10 évig fog mûködni. A mûhold pozíciója &endash; feladatának megfelelôen 36E lesz.

Bartolits István

 

Elôre

Tartalom

Hátra